Infantino szolidáris és korrekt FIFA-t ígér

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) februárban megválasztott elnöke, Gianni Infantino is felszólalt kedden az európai szövetség (UEFA) 40., budapesti kongresszusán, beszédében "szolidáris és korrekt" FIFA-t ígért.

TASR/AP-felvétel
"Új korszakot kell nyitni a labdarúgásban és szakszerűen kell dolgoznunk. Ez nagy felelősséggel jár. Az a fontos, hogy ismét a futballról szóljon a munkánk" - mondta az UEFA korábbi főtitkára köszöntőjében, amelyben egyúttal úgy fogalmazott, megtiszteltetés volt az európai konföderációban Lennart Johansson és Michel Platini elnökökkel együtt dolgozni.
    
A svájci sportvezető kijelentette, a befolyó összegeket a labdarúgásba fekteti a FIFA azzal, hogy a nemzeti szövetségeket támogatja, mivel azok így megvalósíthatják fejlesztési programjaikat. 
    
Minden négyéves periódusban a 209 tagország öt-ötmillió dollárt kap a FIFA-tól, a hat kontinentális szövetség pedig 40-40 milliót. Ennek kapcsán Infantino a szegényebb országok megsegítésére szólított fel:
    
"Ha nektek Európában nincs szükségetek erre a pénzre, akkor juttassátok el más szövetségeknek, fektessetek be ottani projektekbe, hogy az új FIFA a szolidaritás FIFA-ja legyen" - mondta Infantino. 
    
Angel Maria Villar, az UEFA első alelnöke határozottan annak a reményének adott hangot, hogy a FIFA által hűtlen kezelés és összeférhetetlenség miatt hat évre minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltott Platini visszatérhet elnöki posztjára a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) egy héten belül várható ítélete után.
    
A spanyol sportvezető szerint keserű pillanatokat kellett átélniük az elmúlt hónapokban, de történtek pozitív dolgok is, így például Infantino FIFA-elnökké választása, akit hosszasan méltatott.
    
Házigazdaként magyar részről elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy egyedülálló összefogásnak köszönhető a magyar labdarúgás fejlődése, amelyet a magyar kormány teljes mellszélességgel támogat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Budapest pályázik a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.
    
Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke, egyúttal az UEFA végrehajtó bizottságának tagja azt hangsúlyozta, hogy Budapest örömmel ad otthont 2006 után ismét az UEFA kongresszusnak. Szerinte vissza kell szerezni a labdarúgás megbecsülését és tekintélyét, ami nagy felelősséget ró rájuk, sportvezetőkre.
    
A 40. kongresszuson megválasztják a végrehajtó bizottság első női tagját, illetve döntenek Koszovó tagfelvételéről.
 

Ajánló