Megtanultak olvasni egymás gondolataiban

Stefania Berton és Ondřej Hotárek 2009-ben kezdett együtt korcsolyázni. Berton korábban egyénizett, a cseh Hotárek pedig olasz színekben Laura Magitteri oldalán párosban versenyzett. Igazán sikeresek azonban együtt lettek: a zágrábi Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek. Az interjú a kűr másnapján készült, Stefaniát és Ondřejt néha kérdezni sem kellett, egymással is jól elbeszélgettek.

A 2011-es Eb-n, első közös kontinensviadalukon ötödikek lettek, tavaly negyedikek, most harmadikok. Ezt Ondřej már tavaly előrevetítette, azt mondta, pontosan így tervezik…

Stefania: És meg is csináltuk. Nem is igazán gondoltunk erre, mégis megtörtént.

Ondřej: A zágrábi Eb előtt éreztük, hogy olyan jó formában vagyunk, mint még soha. Egészségesek voltunk, sikerre éhesek, azért jöttünk, hogy két jó programot fussunk. Azt persze sosem tudhatja az ember, hogy mire lesznek képesek a riválisok, vagy hogy hogyan értékelik a programot a bírók, tehát egyrészt meglepetés is lehetett a bronzérmünk. Másrészt tavaly lett volna igazán meglepetés, ha dobogón végzünk, mert akkor egyáltalán nem álltunk készen, sérülések, betegségek után nem volt elég időnk a felkészülésre.

Az idei Eb előtt álmodtak az éremről? Milyen célokkal jöttek?

Stefania: Amikor a tavalyi ezüstérmes Vera Bazarova és Jurij Larjonov bejelentette, hogy sérülés miatt nem indul az Eb-n, természetesen megfordult a fejemben a lehetőség. De nem azért jöttünk ide, hogy érmet kapjunk. Azért jöttünk, hogy korcsolyázzunk, jól korcsolyázzunk, megmutassuk mindenkinek, milyen erősek vagyunk, mennyit fejlődtünk, milyen sok munkát elvégeztünk. Az érem fontos, de ez még csak a kezdet.

Ondřej: Pontosan. Ez is egy volt a céljaink közül. Nem agyaltunk azon, hogy pontosan mikor teljesül, de ott volt a célok listáján.

Öt éve is itt voltak a zágrábi Eb-n, de teljesen más szituációban. Visszagondoltak most az öt évvel ezelőtti versenyre?

Stefania: Akkor még egyéniző voltam. És az volt az első alkalom, amikor élőben láttam páros műkorcsolyázást. Láttam Ondrát is versenyezni. Csak arra emlékszem, hogy egyikünk sem korcsolyázott valami jól azon az Eb-n, és boldog vagyok, hogy együtt mostanra ilyen messzire jutottunk.

Ondřej: Én nem nagyon gondolkoztam azon, mi történt öt éve. Azt érzem, hogy most mindennek sokkal több értelme van, minden sokkal jobban működik most, hogy Stefania a partnerem. A 2008-as Eb már nagyon messze van tőlem. Persze az is része az útnak, amit megtettünk, de olyan távoli, hogy alig emlékszem rá.

Stefania: Csak a helyszín ugyanaz, amúgy minden más.

Ondřej: Teljesen más érzés. Azt gondolom, erre az Eb-re sokkal jobban fogok emlékezni, mint a 2008-asra!

Mi volt a legnehezebb Stefania számára, amikor egyéniből párosra váltott?

Stefania: Ég és föld a két dolog. A pörgetett emelés volt számomra a legnehezebb, mert kicsit féltem attól, hogy feldobnak és elkapnak, s én egyáltalán nem irányíthatom ezt, Onda kezében vagyok.

Ondřej: Az ő helyében én is félnék!

Stefania: Aztán idővel mindenbe beletanultam. Eleinte amikor a szólóugrásokat gyakoroltuk, néha három, néha négy koszorú után ugrottam. Ondra rám szólt: „Stefi, ne változtatgasd ezt!” Én pedig nem is értettem, mi a gond, magyaráztam, hogy de most kicsit másképpen álltunk, ezért csak hármat koszorúztam, és kérdeztem, miért nem csinálta ugyanúgy ő is. Erre Ondra rávágta: „Nem tudok olvasni a gondolataidban!” Hát mit mondjak, ezen eléggé csodálkoztam.

 

Ondřej, azóta már megtanult olvasni a partnere gondolataiban?

Stefania: Persze! Fejlődik!

Ondrěj: Igen. Bármire készen állok.

 

Az emelések tanulásával nem volt gond?

Stefania: Mindig bíztam Ondrában. Nem mondom, hogy az első naptól kezdve otthonosan éreztem magam a magasban, de mára már így van. Egyébként pedig nem volt választásom. A kezdettől fogva magasra törtünk. Kéthavi közös munka után már a tripla dobott ugrásokat gyakoroltuk. Én már két hét után szerettem volna megpróbálni, addig nyaggattam az edzőt meg Ondrát, amíg rá nem álltak: aztán persze pofára estem, mert még nem álltam készen erre. Vártam tehát másfél hónapot, míg újra megpróbáltam, de akkor már sikerült is. Nem volt időnk arra, hogy fokozatosan tanuljunk. Mi már eleve csináltuk az elemeket. Nem sokat gondolkoztunk felette.

Ondřej: Fontos, hogy az embernek legyen célja és motivációja. Ha az ember lazít, nehéz újra felvenni a ritmust. Ezért folyamatosan elfoglaljuk magunkat, új célokat tűzünk ki, új dolgokat gyakorolunk.

Stefania: Sosem állunk meg.

Ondřej: A változatosság fenntartása miatt több szakemberrel is együtt dolgozunk. Megvan az alap szakmai stáb, akik a kezdetektől mellettünk voltak, s akik mindig bíztak bennünk, de szeretünk azzal kísérletezni, hogy különböző szakemberekkel dolgozunk egyes részfeladatok javításán.

Stefania: Ez kihívást jelent. Mindig mindennel addig próbálkozunk, amíg nem sikerül. Aztán kitűzünk egy új célt, és minden kezdődik elölről.

Ondřej: Minél többet lát az ember, minél többet tapasztal, annál jobban megérti, mennyi munka van még előtte. S annál nagyobb a nyomás. Volt idő, amikor azt gondoltam, de jó a legjobb pároknak, nekik már nem akkora stressz egy verseny. S most, hogy már velük egy szinten vagyunk, ugyanabban a csoportban korcsolyázunk, látom, ahogy mondjuk a kétszeres Európa-bajnok Makszim Trankov is elcsigázottan ül le az öltözőben a kűr után: „Hú, ez ma kemény volt…” Ilyenkor jólesik rádöbbenni, hogy nincs velem semmi gond, nem csak én érzem a nyomást. Egyébként pedig nagyszerű érzés azokkal versenyezni, akiket valaha ámulattal néztem a tévében. Fantasztikus, hogy együtt állhattunk a dobogón Aljona Savchenkóval és Robin Szolkowyval, akiket valamikor csak messziről csodáltam.

 

A kűr utáni sajtótájékoztatón azt mondták, edzésen és versenyen is egymásnak korcsolyáznak. Ez kezdettől fogva így volt?

Ondřej: Igen, néha jobban, néha kevésbé. A nehéz pillanatokban általában még jobban egymásnak és egymásért korcsolyáztunk.

Stefania: Ez az erősségünk. Nem lehet minden pillanatban mellettünk minden specialista, de mi ketten mindig ottvagyunk egymásnak. Ha nem tartunk össze, el vagyunk veszve.

Ondřej: Nálunk sosem működött, hogy edzésen én a magam dolgát csinálom, Stefania meg szintén a magáét. Muszáj együtt dolgoznunk. Tudnom kell, hogy érzi magát, mit szeretne csinálni, és neki is tudnia kell, hogy én éppen mit akarok. Aztán pedig együtt kell megvalósítanunk a terveket. Ez történt Zágrábban. Nagy volt a nyomás. Ha az ember jó formában van, akkor a legnagyobb a nyomás, mert úgy akar teljesíteni, ahogy minden egyes nap edzésen.

Stefania: S mégsem sikerült, csak a rövidprogramban. A kűrt sokkal jobban is meg tudjuk csinálni.

Ondřej: De a kűrben még inkább egymásért korcsolyáztunk, mert mindig ott voltunk a másiknak, ha baj volt. Azokban a pillanatokban, amikor másnak talán elúszott volna az érem, mi összefogtunk, és valahogy megmentettük a helyzetet. Az első dobott ugrásunk előtt megbotlottam, és ilyenkor általában nem szokott összejönni a dolog… Most mégis sikerült.

 

Stefania volt az, aki gondolatban szuggerálta a dobott ugrás előtt?

Stefania: Nem, az Michal volt! (Michal Březina, Hotárek jó barátja, aki a férfiak között szintén bronzérmet nyert Zágrábban – a szerk. meg.)

Ondřej: Michal elmondta a verseny után, hogy amikor látta, hogy megbillentem, nagyon erősen csak arra gondolt: „Dobd el, dobd el!” Hát eldobtam.

Stefania: És működött!

Ondřej: Sokat nevetünk Michallal, mert nagyon jó barát.

Stefania: Együtt nőttünk fel mint versenyzők.

Ondřej: Brünnben öt percre lakunk egymástól, s minden karácsonykor csapunk egy kis partit a barátokkal. Michalnak egyébként nagyon jó szeme van a páros műkorcsolyázásra. Észreveszi az apró technikai nüanszokat is. Rengeteget segített már nekünk.

Stefania: Mindig eljön az edzésünkre, ha tud.

Ondřej: Amíg ő is Oberstdorfban edzett, olyan volt számunkra, mint egy második edző.

Stefania: Az Eb-n is végig velünk volt, például a bemelegítésnél. Nagyon sokat számít a jelenléte, megnyugtat minket.

Ondřej: Jó, hogy van mellettünk egy barát, minden sokkal könnyebb.

Stefania: Emlékeztet rá, hogy ez csak egy verseny. Persze egy fontos verseny, de vannak az életben egyéb dolgok is.

Ondřej: A barátok megmaradnak akkor is, ha éppen nem szerzünk érmet. Ez az igazán fontos. Nem lehetünk mindig érmesek…

Stefania: …de a barátaink ott vannak velünk.

Hogyan töltötték egyébként a kűr előtti napot, azok után, hogy a rövidprogramban harmadikok lettek, s elérhető közelségbe került az érem?

Stefania: Izgultam.

Ondřej: Én nagyjából ugyanazt tettem, mint a rövidprogram előtt. Egy kicsit kevesebbet aludtam, mert izgultam.

Stefania: Én kicsit többet aludtam, mert izgultam.

Ondřej: Aztán beszélgettünk.

Stefania: Mert izgultunk.

Ondřej: Próbáltunk erőt önteni egymásba.

Stefania: Megfelelő lelkiállapotba kerülni a verseny előtt.

Ondřej: És lefoglalni magunkat. Ha sokat beszélgetünk, az általában azt jelenti, hogy igyekszünk teljesen egymásra hangolódni.

Stefania: Ez most működött. Legközelebb pedig még jobb lesz, mert a világbajnokságon nem lesz rajtunk akkora nyomás.

Ondřej: Csak oda kell mennünk, és jól korcsolyáznunk!

 

Egyszerűnek hangzik.

Ondřej: Ó, nagyon egyszerű dolog műkorcsolyaedzőnek lenni! Az ember csak annyit mond: „Menj ki a jégre, és korcsolyázz jól! S ne nyisd ki az ugrásokat!”

Stefania: „Ne rontsd el!”

Ondřej: „Csak semmi esés, kérem!” Mindezt már annyiszor hallottuk…

Stefania: Vagy az edző egyszerűen annyit mond: „Korcsolyázz hiba nélkül!”

 

Mit szeretnek hallani a jégre lépés előtt?

Stefania: Csak egymást.

Ondřej: Nem is kell hallanunk egymást, elég, ha érezzük, hogy van a másik. Nincs varázsszó, aminek hallatán jobban korcsolyáznánk. Az érzés a fontos.

Stefania: Ez az, amit az edzőnk mindig mond. Csak érezzétek egymást.

Ondřej: Abból, ahogy megszorítjuk egymás kezét, többet megértünk, mint ha hosszan beszélgetnénk.

Stefania: S az is segít, ha sokat nézünk egymás szemébe. Így vagyunk kapcsolatban, így tudjuk, mit él át a másik.

Ondřej: Tudjuk, hogy feszült, nyugodt, ideges vagy erős-e éppen a partner. Az érintés mindent elárul.

 

Történelmi érmet szereztek, hiszen párosban korábban sosem volt olasz dobogós. Hogyan reagáltak a családtagok és a barátok a sikerükre? Hány SMS-t kaptak?

Stefania: Nem is tudom.

Ondřej: Néhány száz üzenet várt a Facebookon, és úgy hatvan a telefonomon. S amikor éjfélkor végre felhívtam édesapámat, azt mondta, hogy a verseny vége óta le sem tette a telefont, mindig hívta valaki. Olyanok is, akikről már tíz éve nem is hallott. Ja, és megríkattam édesapámat.

 

Sírt ön is?

Ondřej: Nem, én nem. Ha mások sírnak, én nem szoktam.

Stefania: Hé! Fátyolos volt a szemed a dobogón! Nem hullottak a könnyeid, nekem sem, de ez is sírás.

Ondřej: Hát jó, ha ezt sírásnak nevezed, akkor igen, sírtam.

Stefania: És nincs is ezzel semmi baj, ez így van rendjén…

Ajánló

Ha ön a Skorpió jegyébe született, ez az időszak megfelelő arra, hogy olyan igazi alkotómunkát végezzen, amiben...

A DAC vezetése szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be a futballklub új technikai igazgatóját, az 1998-as vb-...

Ritka ókori faszoborra bukkantak régészek egy kút mélyén Athén kikötőjében, Pireuszban.