Németh: „Nem szabad pánikolni”

A listavezető zsolnaiak otthonába látogat ma délután (17.30) a sereghajtó DAC a labdarúgó Corgoň Liga 22. fordulójában. A dunaszerdahelyiek legutóbbi négy egymás elleni meccsükön nem kaptak ki a zsolnaiaktól, de óriási bravúr lenne, ha ma is pontot tudnának szerezni.

Németh Krisztián vezetőedző nem számíthat a középhátvéd Prodanovicra, aki edzésen eltörte a szárkapocscsontját, és véget ért számára a szezon. „Elég nagy veszteség ez, mert bár Prodanovic csinált néhány hibát, összességében meg voltam elégedve vele az első két meccsen” – mondta a DAC szakvezetője.

A sárga-kékek eddig mindkét tavaszi mérkőzésüket elvesztették: a Slovantól 3:1-re, a Senicától 1:0-ra kaptak ki, játékukat azonban az ellenfél edzője mindig megdicsérte. „Dicsérő szavakból nem lehet megélni, én azt vallom, inkább kritizáljanak minket, csak szerezzünk pontokat. Másrészt az eddigi teljesítményünk önbizalommal tölthet el minket, és remélem, a fiúk Zsolnán is olyan elszántsággal játszanak majd, mint a Slovan vagy a Senica ellen.”

Az éllovas mindkét tavaszi meccsét megnyerte, a rózsahegyieket 2:1-re, a nyitraiakat 2:0-ra győzte le, Majtán mind a két találkozón betalált. „A legfontosabb az lesz, hogy jól védekezzünk, s odafigyeljünk a rögzített helyzetekre is. Nem szabad pánikolni. Az ellentámadásoknál nem hagyatkozhatunk csak Delarge-ra, Kordic is a pályán lesz, és a szélsőktől is többet várok” – jelentette ki Németh Krisztián.

A DAC ősszel szenzációs győzelmet aratott a zsolnaiak felett, 0:1-es hátrányból fordított, mindkét gólt Delarge szerezte. „Szeretném, ha hasonló lenne a mostani mérkőzés is, de teljesen új csapatunk van, csak közvetlenül a bajnokság előtt alakult ki a keret. A közelmúlt statisztikái jól néznek ki, de azért könnyebb ellenfelet is el tudnék képzelni a zsolnaiaknál… Mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania, hogy legyen esélyünk a pontszerzésre” – tette hozzá Németh.

Ajánló

Öt alkalmazottal működik az a gömöri falusi varroda, amellyel a projekt ötletgazdái egy új szlovákiai kisebbségi...

1:1-gyel zárult a rózsahegyiek dunaszerdahelyi vendégjátéka a Fortuna Liga 14. fordulójában.

Az Európai Unió (EU) tagországai közül Szlovákiában a legalacsonyabb arányú a szállodák és egyéb turisztikai...

Olvasta már?