Búcsú az érmes álmoktól
A magyar válogatott a keddi középdöntőben 32:30-ra kikapott a szlovénoktól. A nagy tét miatt több hiba is előfordult a Szlovénia elleni találkozó elején, s egy ideig a két fél felváltva lőtte a gólokat. Ilyés és Zubai kiállítása alatt mindez megváltozott, s a 12. percben már 6:3 volt a szlovénoknak. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese a szünetig nagy nehezen felzárkózott egy gólra (14:13), de az érezhető volt, a győzelemhez védekezésben és támadásban is javulni kell.
A fordulat sajnos elmaradt, Ilyés Ferenc már a 40. percben megkapta a végleges kizárást érő harmadik büntetését, s bár Putics Barna és Milorad Krivokapics tartotta a lelket a csapatban, a reménykeltő 27:26-os állásnál a szlovének három gyors gólja eldöntötte a mérkőzést. „Összességében csalódott vagyok. A szlovénok irányították a játékot, mindenben jobbak voltak. Mi sem védekezésben, sem támadásban nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk. Azzal a kapusteljesítménnyel, amit ma mutattunk, nem lehet meccset nyerni. Fontos lett volna fiatal csapatunknak ez a győzelem, sajnálom, hogy nem sikerült. Kevés jó teljesítmény akadt, aminek egyedül örülhetek, az Putics és Krivokapics játéka, ők ketten kiemelkedőt nyújtottak.” Mocsai Lajos nem véletlenül említette a hálóőröket: az egymást a kapuban többször is váltó Fazekas–Mikler páros 35 lövésből mindössze hármat tudott hárítani, ami nem egész kilenc százalékos hatékonyság... (MTI, TASR)
A tizedik játéknap összefoglalója:




Hozzászólások (0):