Radványi aláírt a szenciekhez
A negyvenkét esztendős szakember az utóbbi három bajnoki évadban a DAC csapatánál tevékenykedett, az első kettőben asszisztensként, az utóbbiban pedig vezetőedzőként.
„A felkészülés hivatalosan csak csütörtökön kezdődik, hétfőn több alacsonyabb osztályban szereplő játékost teszteltünk. Rajtuk kívül a korábban sokáig sérüléssel bajlódó Bognár Zoltán, Belkovics László és Martin Železník végzett egyéni tréningeket – mondta lapunknak Radványi Miklós, a SFM új mestere. – Örülök, hogy a kulcsemberek közül senki sem távozott, de néhány játékossal szeretnénk megerősíteni a keretet. Az elmúlt pontvadászatot újoncként az ötödik helyen zárta az együttes, idén előbbre akarunk lépni a tabellán.”




Hozzászólások (0):