2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Kincsemre emlékezik Berlin leghíresebb lóversenypályája

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Berlin
|

Az egykori legyőzhetetlen magyar csodakancára, Kincsemre emlékezik Berlin és Európa egyik leghíresebb lóversenypályája, a hoppegarteni létesítmény.

Gerhard Schöningh, a nagy hagyományokkal rendelkező, 1868-ban alapított hoppegarteni pálya tulajdonosa csütörtökön, a berlini magyar nagykövetségen tartott, rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy mostantól minden évben külön futamot rendeznek az 1874-ben született, pályafutása során 54 versenyen indult és 54 győzelmet aratott, többszörös díjnyertes magyarországi versenyló emlékére. Az első ilyen viadalra pünkösd vasárnapján kerül sor.

Schöningh az MTI-nek elmondta, hogy a világ első számú kancájának tartott Kincsem emlékére rendezendő verseny hosszú idő óta az álmai között szerepelt, s a terv most realizálódott, köszönhető a magyar kapcsolatoknak. A tulajdonos ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a korábbi súlyos betegsége miatt az utóbbi időben vereségeket is elszenvedett Overdose Hoppegarten és Németország kedvence, és külön kiemelte: a pünkösdi Kincsem-futam feletti védnökséget a lóversenypálya megkeresésére Czukor József berlini magyar nagykövet vállalta. Szponzori szerepet vállalt a Németországban is nagy ismertségnek és elismertségnek örvendő Herendi Porcelángyár, amely már most vasárnap külön erre a célra készített herendi vázákkal díjazza a Kincsem-futam győztes lovának tulajdonosát, a ló trénerét és a zsokét. A fődíj egy kézi festésű, Kincsemet ábrázoló, mintegy 1500 eurós, gyönyörű váza lesz, amelyet a vasárnapi futam után a berlini magyar nagykövet ad át.

Schöningh az MTI-nek kiemelte, hogy annak idején Kincsem - akárcsak most Overdose - rendkívüli népszerűségnek örvendett Németországban. Hoppegarten külön büszkesége, hogy a magyar csodakanca, a legyőzhetetlen "díva" első és második gőzelmét a berlini lóversenypályán aratta. A krónikák szerint egyébként Kincsem - akit a németek "Mein Schatznak" is neveznek - 1876. június 21-én diadalmaskodott először, és az 1000 méteres távon négy lóhosszal győzött. A hoppegarteni lóversenypályán pünkösd vasárnapján Kincsem emlékére az 1876-os, 1000 méteres futamot kívánják "megismételni", és a megemlékezést mostantól rendszeresnek szánják.

Kincsem  bemutatására, a magyar csodakanca pályafutásáról és "rigolyáiról" a hoppegarteni pálya az ünnepi alkalomra külön kiadványt is készített. Ebben a többi között beszámolnak arról,  hogy az angol telivér apa és az ozorai Esterházy-ménes kancája frigyéből származó, magyar versenyló különösen a vízre volt érzékeny. Külföldi versenyei során is szinte kizárólag a magyar forrásvizet itta, a helyire legtöbbször még csak rá sem hederített.

Az MTI-nek nyilatkozva Schöningh annak a remények adott hangot, hogy a súlyos patasérülésből felépült Overdose Kincseméhez hasonló sikereket ér el. Hoppegarten Overdose-t mindig tárt karokkal várja - jelentette ki.