Atlétikai Eb - Medgyes Renáta nem jutott döntőbe
A 28 éves dunaszerdahelyi Medgyes - aki Vladimír Bezdíček edző tanítványa - a selejtező utolsó sorozatában elért 637 cm-es ugrásával a 15., Velďáková 611 cm-es teljesítményével a 18. helyen végzett.
A két szlovákiai atlétának problémát okozott a párizsi Bercy-csarnok mondo borítása. A fináléhoz szükséges 660 cm-es szintet csak hat ugró teljesítette, így a legjobb nyolc közé jutáshoz elegendő volt 658 cm. A selejtezőben elvérzett az európai listavezető orosz Anna Nazarova is – 657 cm-rel a 9. helyen végzett.
Medgyes Renáta harmadszor rajtolt európai tető alatt, legjobb eredménye a 2002-es 16. hely volt, de azt magasugróként érte el.
„Óriási pech, hogy az első sorozatban beléptem – mondta a verseny után a dunaszerdahelyi ugró. – Úgy saccolom, hogy az 675 centi lehetett. A másodikban meg nagyon messziről rugaszkodtam el, még lécet se fogtam, a harmadikban pedig nagyon lekaptam az ugrást, már nem lehetett megmenteni. Ráadásul a selejtezőben a harmadik kísérlet mindig próbára teszi a pszichikát, mert hopp vagy tropp. A csarnokbeli körülmények és a pálya borítása megfelelt, ezért is vagyok nagyon csalódott. Érzem, hogy képes lettem volna nagyon messzire ugrani.“ (SITA, wbn)




Hozzászólások (1):