DAC-Slovan: se gól, se balhé (Somogyi Tibor fotóival)
A Slovan dunaszerdahelyi vendégjátékát hihetetlen biztonsági intézkedések előzték meg. Stanislav Jankovič, az országos rendőrfőkapitány helyettese kora délután találkozott a sajtó képviselőivel, hogy elmondja, a készenlétbe állított 650 rendőr 300 000 eurójába kerül az országnak. Dunaszerdahelyet megszállták a rendőrök, ám alig 200 gyerekképű Slovan-drukkert kísértek a stadionba, akik felrobbantottak néhány füstbombát, s olykor görögtüzeket gyújtottak, de egyébként nem sok vizet zavartak.
A hazai tábor mellett esélyük sem volt a hangjukat hallatni, a dunaszerdahelyi szurkolók ugyanis fantasztikus hangulatot varázsoltak a stadionba. A mérkőzést a Slovan kezdte jobban, Saláta már a 4. percben próbára tette egy fejessel Novotát, aki már az első megmozdulásával jelezte, hogy remek formában van. Ezt a későbbiek során is igazolta, mert bár a DAC-védelem jól zárt, levágódó lövések és pontatlan beívelések után gyakran pattogott a labda a hazai tizenhatosban.
A 62. percben ismét petárda repült a pályára, s a bíró az öltözőbe parancsolta a csapatokat. A DAC játékosai nem vonultak le a játéktérről, Novota Jani pedig a vezérszurkoló megafonját kölcsönkérve próbált a rendbontók lelkére beszélni. „Ne dobáljatok, ne dobáljatok!” – hangzott fel a B-középből is.
A végeredmény így 0:0 lett, a hazai drukkerek azonban így is vastapssal köszönték meg kedvenceiknek az ősi rivális elleni egy pontot.
További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban olvashatók.




Hozzászólások (14):