2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Ki nevet a végén: Novota vagy Novák?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Az utolsó helyen álló kassai együttest fogadja a DAC ma délután (17.30) a labdarúgó Corgoň Liga 12. fordulójában. A kassaiak idén még csak kétszer nyertek, egyik győzelmüket éppen a dunaszerdahelyiek ellen aratták (2:0 a nyitófordulóban).

A két csapat egymás elleni mérkőzései keleti fölényt mutatnak: az eddigi 20 találkozóból 13-at a kassaiak nyertek meg, s négy döntetlen mellett három DAC-siker született.

Ma meglehet a negyedik is: a kassaiak nincsenek jó formában, zsinórban három meccset úgy vesztettek el, hogy még gólt sem rúgtak. Ján Novák ugyan már 6 gólnál tart az idényben (ebből egyet a DAC-nak, egyet a Ružomberoknak, négyet pedig a Spartaknak lőtt, ám ez utóbbi találkozót így is a Trnava nyerte 5:4-re), de rajta kívül másban nem nagyon bízhat Ján Kozák vezetőedző, csapata ugyanis tizenegy meccsen összesen kilenc találatig jutott.

A DAC góllövési mutatói sem túl káprázatosak (10 meccsen 10 lőtt gól), a kapott gólok terén azonban jelentős különbség van a két csapat között. A kassaiak 18 gólt kaptak, Novota viszont csak 11-szer szedte ki a labdát a hálójából.

Novákot nem kell bemutatni a DAC kapusának, a kassai támadó ugyanis a 2007/2008-as szezonban a szenciek ellen is mesternégyest ért el, s a szenci kaput akkor Novota védte. „Novákra nagyon oda kell figyelnünk, mert néha 80 percen át nem csinál semmit, de aztán a semmiből gólt lő. Nagyon jó csatárnak tartom, de nem félek tőle. A nagyszombatiak elleni diadal után fellélegzett a csapat, megkönnyebbültünk, sokkal felszabadultabb a hangulat, viszont nem bízzuk el magunkat, és nem is becsüljük le az ellenfelet. Tudjuk, hogy a nézők győzelmet várnak tőlünk, és mi is nyerni akarunk” – jelentette ki Novota.

Hozzászólások (1):


  • 2009. október 3. szombat 12:36
    kopasz71 (nem ellenőrzött)