A sorozatos vereségek miatt távozik a komáromi kosarasok edzője
„Nem nézhettük tétlenül a vergődést. Jó képességű kollektívát sikerült összehozni a nyár folyamán, ennek ellenére a kezdeti lelkesedést követően elmaradtak az eredmények. Pozsonyban 17 pontos vezetés után szenvedtünk vereséget, Kassán már 15 ponttal is vezettünk, mégis elvéreztünk. Legutóbb pedig úgy győzött le minket a nyitrai együttes, hogy 90 másodperccel a vége előtt még 5 ponttal vezettünk, s a labda is nálunk volt…” – sorolta a fájó emlékeket Paulík József klubmenedzser. Önmagáért beszél, hogy a Štajger-csapat október közepén még 65 ponttal verte a fiatalokból álló kassai együttest, két héttel ezelőtt pedig a keletiek diadalmaskodtak – hihetetlennek tűnő 12 ponttal…
„Laci továbbra is jó barátom marad, de a kassai mérkőzés után már ő is érezte, hogy bajban van…” – árulta el Paulík. Mi lehetett a legnagyobb probléma? „Tíztizenegy jó játékosunk van, Štajger edzőnk azonban nem tudta ezt kihasználni. Érthetetlen, hogy 15 pontos előnyt három perc alatt is el tudtunk herdálni.”
Komáromban már az utódo(ka)t is megtalálták.
„Nikola Kablár és jómagam fogjuk irányítani a csapatot. Régi motorosunk, a 37 éves Kablár a szükséges képesítéssel is rendelkezik, így a hivatalos papírokon az ő neve fog szerepelni. Nem váltak be az idegen edzők, most hazait választottunk” – magyarázta Paulík. Elmondása szerint egyszerűbb, de gyorsabb játékot fognak követelni a csapattól, s a védekezésen is szeretnének változtatni. Azt is megtudtuk, hogy Richard Kucsa már nem gyakorol a komáromiakkal. Az amerikai irányítót, Drew Gibsont viszont csak néhány formaság választja el a szerződéstől. (kb)




Hozzászólások (0):