Ingyen buszozhatnak iskolába a gyerekek

Párkány/Léva/Érsekújvár |
A hónap eleje óta reggel 7 és 8 között ingyen utazhatnak a helyi buszjáratokon a párkányi gyerekek. 
Párkányban a diákokat az Aquario bevásárlóközpontnál levő megállókig szállítják
A szerző felvétele
Az ingyenes buszozást szeptembertől Léván is bevezették. Érsekújvárban négy éve működik a rendszer, amelynek célja a közúti forgalom csökkentése. 
 
Az érsekújvári diákok már négy éve ingyen utazhatnak a helyi buszokon reggel 6 és 8 között. Párkányban és Léván idén tették ezt lehetővé. „Ezzel a szülőket is tehermentesítjük, mert a buszokkal a gyerekek ingyen és biztonságosan jutnak el az iskolába” – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Štefan Mišák, Léva polgármestere. Léván a gyerekek nemcsak a reggeli csúcsidőben, hanem egész nap, sőt az iskolai szünidő alatt is ingyen buszozhatnak. 
 
Eugen Szabó, Párkány polgármestere elmondta, bízik abban, hogy az ingyenes buszjáratok csökkenteni fogják az Ady utca forgalmát, ahol reggelente a gyerekeket autóval szállító szülők hatalmas forgalmi dugókat okoznak. Az idei tanévtől a párkányi gyerekek reggel 7 és 8 között a sárga jelzésű helyi buszokon már ingyen utazhatnak. Az egyik járat 7.20-kor, a másik 7.25-kor indul a vasútállomásról. A 7.20-as járat a Gyártelepi út–Újtemető út–Bérespart–Teraszok II. és I.–Rendelőintézet–Jesensky utca–Városi hivatal–Autóbusz-megálló–Bocskai utca útvonalon, a 7.25-kor induló busz a Comenius utca–Öreg iskola–Autós iskola–Vadas megálló–Fő utcai posta útvonalon szállítja a gyerekeket az Ady utcához legközelebb eső Aquario bevásárlóközpontnál levő buszmegállóig. A szolgáltatást azok is igénybe vehetik, akiknek Párkányban csak átmeneti lakhelyük van. Az ingyenes buszozáshoz a gyerekeknek diákigazolványra van szükségük, amit a városi hivatal illetékes szakosztályának Vámházköz 2. alatt található irodájában lehet kiváltani. 
 

Ajánló