Autós üldözésben halt meg egy 17 éves fiú

Garamszentbenedek |

Autós üldözés során halt meg a 17 éves Tomáš a zsarnócai járásbeli Garamszentbenedek (Hronský Beňadik) mellett, szombatról vasárnapra virradóra, röviddel éjfél után.

A fiú egy Seat Leon típusú gépkocsiban utazott. Az autóra és a sofőrjére, a 19 éves Michalra az egyik kereszteződésben várakozó rendőrök figyeltek fel, az illetőt ugyanis korábban már többször is eltiltották az autóvezetéstől.  A rendőrautó követni kezdte a Seatot, majd pár méter után a sziréna bekapcsolásával próbálták megállítani, sikertelenül, a sofőr ugyanis gázt adott.
 
A rendőrök üldözőbe vették őket, figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe és az autóra is. A sofőr menekülés közben egy kockázatos előzési manővert is végrehajtott, melynek során veszélyeztette a szembejövő gépkocsi utasait. Végül a Seat Garamszentbenedek Peszér településrészén, a vasúti átkelő után karambolozott. 
 
Az autóban a sofőrön kívül egy 16 éves lány, és két tizenéves fiú is utazott, közülük a 17 éves Tomáš a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök gyorsmentőt hívtak, és megpróbálták a fiút újraéleszteni, sikertelenül. 
 
A Denník N információi szerint a fiút a rendőrök meglőtték. Hogy a halálát a lövés, vagy a baleset során szerzett sérülései okozták, esetleg a kettő együttesen, a boncolás után derül ki.
 
Az esetet  a belügyminisztériumi felügyelőség is vizsgálja. (SITA, TASR, dennikn.sk)

Ajánló