Elhunyt Zsoldos Roland, Vásárút polgármestere

Vásárút |

Vasárnap délután, hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Vásárút polgármestere, Zsoldos Roland. 40 éves volt.

Somogyi Tibor felvétele
Zsoldos Roland a falu életében való aktív munkát képviselő-testületi tagként kezdte. Függetlenként indult, amikor 2010-ben első alkalommal megválasztották a dunaszerdahelyi járásbeli település polgármesterévé.
 
Polgármesterként eltöltött hat éve alatt gyakorlatilag minden középületet felújítottak. Legutóbb a vásárúti kultúrház kapott új arculatot, de megújult a községi hivatal, a tűzoltószertár, a futballpálya, a lelátó, és más középületek is. Mindezek mellett tavaly átadták az új hulladékgyűjtő-udvart is és a népszerű Vásárúti Réteshúzó Fesztivál egyik alapítója és főszervezője is ő volt.
 
A vásárútiak úgy tartják, hogy amiről a leginkább ismerték polgármesterüket, az az, hogy mindenről tudott, ami „az ő revírjében történt“, és a problémáikat is a sajátjaként kezelte.
 
Szerdán délután 15.00-kor vesznek végső búcsút Vásárút első emberétől a helyi köztemetőben.  (KN)

Ajánló