Ellopták a komáromi Újvár réz ereszcsatornáit

Komárom |

Közel 100 méternyi ereszcsatornát loptak el ismeretlen tettesek az erődrendszer részét képező Újvár két évvel ezelőtt felújított kaszárnyaépületéről.

A tolvajok levágták, letépték a függőleges elemeket
A szerző felvétele

Leszaggatták a függőleges csatornaelemeket és feltehetően a mintegy 6 méteres sáncon átmászva vitték ki azt az erőd területéről.

„A tetőfelújítás során a Műemlékvédelmi Hivatal ragaszkodott hozzá, hogy az eredeti állapotoknak megfelelően rézből készüljenek az ereszcsatornák – tájékoztatta lapunkat Ľudovít Gráfel, az erődrendszert kezelő Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet igazgatója, a városi hivatal munkatársa. – Sajnos, ez a fém vonzza a tolvajokat, akik általában az ellopott anyag értékének töredékéért adnak túl rajta. A városnak ugyanakkor jóval nagyobb kára keletkezik. A most ellopott eresz értéke 3500 euróra tehető, de azzal, amilyen módon letépték ezeket, további elemeket is tönkretettek. Mielőbb pótolni kell a hiányzó részeket, mert a szabadon lefolyó víz károsíthatja a falakat. Az anyagköltség mellett a munkadíjjal és egyéb járulékos költségekkel is számolni kell.” Ľudovít Gráfel elmondta, a városi rendőrséggel közösen kezdeményezni fogják, hogy a város szereltessen térfigyelő kamerákat az erődbe.

„Járőreink éjszaka óránként ellenőrzik a várat, minden jel arra mutat, hogy a lopás napközben történt” – mondta Alexander Tóth városi rendőrparancsnok. Az állami rendőrökkel együttműködve ellenőrizték a fémfelvásárlókat, de nem bukkantak az ellopott rézcsatornák nyomára. A rendőrség lopás ügyében folytat nyomozást. „A lopássorozat megfékezésének legjobb módja, ha végre élet lesz az erődben. Egy nonprofit szervezet például szállót szeretne létesíteni a kaszárnya egyik szárnyában – mondta Knirs Imre alpolgármester, aki szerint nem egyszerre vitték el a tettesek a csatornaelemeket; ráadásul az épület egyik oldalsó, félreeső szárnyát szemelték ki, ahol kevésbé tűnik fel, hogy hiányozik az eresz. – Én továbbra is azt szorgalmazom, hogy legyen állandó felügyelet az erődben, a városnak ki kell alakítania egy szolgálati lakást, ahová a gátőr mintájára »várőr« költözhetne, aki rendben tartaná a területet, tarthatna állatokat, amelyek legelnék a sáncfalakat. Számos jó példát lehet látni a nagyvilágban, nekünk is ilyen irányban kell haladni, hiszen a város legperspektivikusabb kitörési pontja éppen a turizmus, amelynek egyik alapeleme az erődrendszer.”

A Joj tévé értesülése szerint tavaly szintén történt hasonló lopás az erődben, közvetlenül az ereszcsatornák felszerelése után. Akkor sikerült elfogni a tettest, akit négy és fél év börtönbüntetésre ítéltek.

Ajánló