Biztató beiratkozási eredmények a Párkány környéki iskolákban

Párkány |

Párkányban három, Zselízen és Muzslán két első osztállyal indulhat a 2017/18-as tanév. A zselízi és a muzslai alapiskola elégedett a beiratkozási eredménnyel, viszont Párkányban több gyerekre számítottak.

TASR illusztrációs felvétel

„Nagyon örülünk, mert kevesebb elsőssel számoltunk. 38 beíratott tanulónk van. A gyerekek zöme zselízi. Vannak, akik szlovák óvodába jártak” – mondta Máté Anikó igazgató. Az iskola vezetője elmondta, nagy hangsúlyt helyeznek a beiratkozási programra. Iskolahívogató műsorukkal végigjárták az iskola vonzáskörzetéhez tartozó óvodákat, és a márciusban rendezett nyílt nap alkalmával a leendő elsősök és szüleik is belekóstolhattak az iskola hangulatába. A muzslai Endrődy János Alapiskolába 28 gyereket írattak be. „Nagyon örülünk az eredménynek, mert az elballagó kilenc végzős diák helyére bőven jön utánpótlás” – nyilatkozta Zalaba Zsófia igazgató. Itt is nagy hangsúlyt helyeznek a beiratkozási programra. Az óvodásoknak hétköznap délutánonként rendszeresen tartanak iskola-előkészítő foglalkozásokat. Az iskolának saját autóbusza van, amely a környező településekről (Csenke, Kismuzsla, Karva, Ebed) érkező diákok beutazását segíti.

Fodor Zsuzsanna, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója nem elégedett az idei beiratkozási eredménnyel. „Bár szeptemberben három osztályt nyithatunk, több gyerekre számítottunk. Jelenleg 63 beíratott elsősünk van. Az eredményt elemezni fogjuk” – nyilatkozta Fodor Zsuzsanna. Himmler Zsófia igazgatóhelyettes hozzátette: nagy igény van az egész napos iskolára, ezért szeptembertől egy helyett két osztályban vezetik be ezt a nevelési-oktatási programot.

Köbölkúton és Ipolyságon még folynak a beiratkozások. „A helyi és a környékbeli óvodákkal rendszeres a kapcsolatunk. Libád, Béla, Sárkány és Gyiva is a vonzáskörzetünkhöz tartozik” – jegyezte meg Czibor Katalin igazgató. Ipolyságon a Pongrácz Lajos Alapiskolában és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában holnap és szombaton (április 21. és 22.) várják a beiratkozókat. Lészkó Katalin, a Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója elmondta, vannak diákjaik Alsó- és Felsőszemerédről, Százdról, Kistompáról, Egegről, Szalatnyáról, Alsó-, Közép- és Felsőtúrról is. Az óvodásoknak rendszeresen szerveznek játszóházat, a karácsonyi és húsvéti foglalkozásaikon is szívesen látják őket. A nyílt napokon a szülők is közelebbről megismerhetik az iskolát. Pálffy Dezső, a teljes szervezettségű egyházi iskola igazgatója megjegyezte, saját óvodásaik mellett szívesen látják a környező településről érkező gyerekeket is. „Elsősorban azokról a helyekről, ahol nincs magyar iskola” – jegyezte meg.

Ajánló