Szabó Lajos halálára

Március 18-án, életének 72. évében elhunyt Szabó Lajos pedagógus, volt nagycétényi iskolaigazgató. Szinte napra pontosan egy hónappal a fia halála után, és szinte biztosan azért, mert nem akart tovább élni.

Van az a bánat, amit nem bír el a szív, és számára a családját ért rengeteg csapás után a fia elvesztése akkora teher volt, amit már nem tudott, nem is akart cipelni. Ami a hozzátartozói számára mérhetetlen gyász és fájdalom, számára talán az égiek különös kegye volt: egy véletlen, tragikus baleset kímélte meg őt a fia nélküli hétköznapok kilátástalan ürességétől. Mert számára minden nap végtelen és tartalmatlan lett volna Ottó nélkül, hiába tisztelték és szerették oly sokan.

Szabó Lajos a medvesalji Újbáston született, a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát matematika–fizika szakon. Ugyancsak pedagógus feleségével, Zsuzsannával 1967-től 2003-ig harmincöt évet töltött Nagycétényben, ebből tizennégy évig volt az iskola igazgatója. Diákok generációit tanították – és ami még több, nevelték. Nemcsak szóval, hanem a saját tisztes életük példájával, azzal az áldozatkészséggel, amely életre szóló szolgálatként fogta fel a tanítói hivatást.

Óvó, figyelő szeretettel követték diákjaik életét még azután is, hogy azok már rég elhagyták az iskolapadot, azután is, hogy ők maguk elköltöztek Nagycétényből, mert a munkájuk gyümölcsét látták miden sikerben, osztozni akartak minden örömben, és együtt éreztek mindenkivel, akit bánat ért.

Szabó Lajost régi diákok százai gyászolják most Nagycétényben és Nyitracsehin. Zoboralja legnagyobb magyar iskolájának a fénykora fűződik a nevéhez, az az időszak, amikor még nem volt kérdéses, magyar iskolába megy-e a magyar szülő gyermeke, mert a pedagógusok együtt éltek a faluval, és ők maguk mutattak mindenben példát. Mindig szerényen, sosem hivalkodva, megértő alázattal, de kompromisszumot nem ismerő eréllyel is, ha kellett, mert az anyanyelvi hűséget és emberi tisztességet illetően nem ismertek megalkuvást.

Szabó Lajos akkor is tanító úr volt a Zoboralján, amikor ezt a megszólítást még csak suttogva merték kimondani, és holta után is az marad. Akiket tanított, azok mindig csavaros gömöri észjárására, bölcs humorára, megegyezést és megoldást kereső szelíd természetére fognak emlékezni.

A sors furcsa, érthetetlen játéka, hogy pont őt állította olyan próbatétel elé, amelyben nem látott és talán már nem is keresett megoldást. Hisszük, hogy legalább megnyugvást, békét talált ott, ahonnan már a fiával együtt vigyázza szeretteit.

 

Ajánló