Időseket próbáltak átvágni a már szinte ósdi módszerrel

Kecső (Kečovo) |
Két nyugdíjast szemeltek ki az „unokázók” a Rozsnyói járásban található faluban, ezúttal azonban jól végződött a dolog.
Az esetet a polgármester jelentette a rendőrségnek, és a gyors közbelépésnek köszönhetően meglett a pénz.
Egy magyarul beszélő férfi hívott fel telefonon egy 64 éves nyugdíjas asszonyt azzal, hogy a fia balesetet szenvedett Magyarországon, kórházba szállították, nem tudja személyesen felhívni telefonon, de sürgősen szüksége van 1800 euróra az okozott kár megtérítésére. A csaló külön hangsúlyozta, hogy a dologról ne szóljon senkinek, a pénzért pedig küld egy taxist, aki elviszi azt egy salgótarjáni benzinkútra. A taxi nemsokára meg is érkezett a ház elé, az asszony pedig átadta a pénzt.
 
A szerencséje az volt, hogy egy másik falubeli éberebb volt nála. A csaló ugyanis egy 80 éves nyugdíjas asszonyt is felhívott, hasonló szöveggel, csak tőle 3000 eurót akart kicsalni. Az asszony azt mondta, nincs ennyi pénze és letette a telefont, de észrevette, hogy a ház előtt már ott is van a taxi a pénzért. Ekkor hívta fel a polgármestert, aki riasztotta a rendőrséget.
 
A taxist őrizetbe vették, kihallgatták, az 1800 eurót visszaadták az első károsultnak, a nyomozás tovább folyik.

Ajánló