Juhos Zoltán, a királyrévi zarándok

Eddig több mint kétezer kilométert tett meg, a Szent Jakab utat negyvenöt nap alatt teljesítette. A királyrévi Juhos Zoltán álma nyáron valóra vált, gyerekkora óta tervezte, hogy teljesíti a zarándokutat. 

Juhos Zoltán augusztus 3-án indult útnak, 45 nap alatt tette meg a Szent Jakab utat
A szerző felvétele

Az ezer kilométer hosszú Szent Jakab út, az El Camino ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. Santiago de Compostelában ér véget, ahova a zarándok 45 nap alatt jutott el. Juhos Zoltán a nagy út előtt teljesítette a magyar zarándokutat, 300 kilométert gyalogolt, utána csupán két napot töltött otthon, augusztus 3-án indult útnak.

Mi vette rá, hogy megtegye ezt az ezer kilométeres utat? Mi volt a célja?

Nagyon régi vágyam volt. Gyerekkoromban, amikor ministráltam a templomban és a keresztutat jártuk, arra gondoltam, ha azt a keresztet megfoghatnám, vajon milyen messzire tudnám elvinni. Aztán jött a legényélet, a tervek homályba vesztek, megnősültem, megszülettek a gyerekeim és a család lett az első az életemben. Közben-közben mindig ott motoszkált a fejemben a zarándokút gondolata. Hallottam az El Caminóról, tervezgettem, hogy talán egyszer sikerül teljesítenem. Végül idén eljutottam Spanyolországba. Azt terveztem, hogy addig fogok gyalogolni, amíg jólesik. Negyvenöt nap alatt sikerült teljesítenem a nagyjából ezer kilométeres távot. Az út során voltam Finisterrében is, az óceánnál, meg Muxiában. Finisterrében történt, hogy a szállásadómnál megláttam egy tájképet egy közeli világítótoronyról. Én is le akartam fényképezni a festői tájat, de olyan köd volt, hogy nem láttam semmit. Két órát vártam arra, hogy felszálljon a köd, de nem sikerült a kép. Másnap visszamentem, akkor már az időjárás is nekem kedvezett, és sikerült elkészítenem a fényképet.

Hogyan kezdődött az út?

Egy ismerősnél, aki már megtette ezt a zarándokutat, érdeklődtem, hogyan tudnék kijutni a Szent Jakab útra. Elmondta, hogy a francia határtól nem messze él egy magyar házaspár, amely a zarándokokat fogadja. Felkerestem őket, és ők segítettek. Pozsonyból Madridba repültem, Madridból távolsági busszal érkeztem meg Pamplonába. Ők eljöttek értem, vacsorát, reggelit, szállást adtak, elvittek Saint Jeanba (Franciaország), ahonnan elindultam. Mondtam nekik, hogy én csak magyarul és szlovákul tudok, de ők biztattak, hogy ne aggódjak, elég lesz, ha meglátják a hátizsákot a hátamon és tudni fogják az emberek, hogy zarándok vagyok. Ez így is történt, a helyiek nyelvét nem értettem, mégis mindig megértettük egymást.

Mi jár az ember fejében, amikor ilyen sokáig egyedül van?

Minden, amire az ember itthon nem gondol, mert nincs rá ideje. Ott az ember csak magával foglalkozik.

Hogyan telik egy zarándok napja?

Ha korán kelsz, nem kell az égető nap alatt gyalogolni, de mivel sokáig sötét van, kora reggel fejlámpát kell használni. Vannak olyan helyek, ahol csak ösvényeken vagy szűk utcákon vezet a zarándokút és nincs világítás. Kell figyelni a jeleket, a Szent Jakab út jele a kagyló, azt kell követni. Elolvastam egy könyvet a zarándokútról, a 41-es szakaszt, amely az El Camino utat írja le, ebben benne van, merre kell menni, milyen magasan járok, hány kilométer van még hátra. Előző este mindig elolvastam, megnéztem, milyen nevezetessége van annak a falunak, városnak, ahol áthaladok. Olyan 30-40 kilométert meg lehet tenni egy nap alatt. Egész nap csak megy az ember, vannak olyan helyek is, ahol gabonaföldeken, 17 kilométer hosszan vezet az út, és egy fa sincs, hogy a tövében megpihenhessen a zarándok. A spanyol úton találkoztam magyarokkal, szlovákokkal, egy brünni buszos csoporttal, de volt, hogy 3 napig nem tudtam senkihez sem szólni. Sokan csak az utolsó 200 kilométert teszik meg. Én úgy gondoltam, ha már egyszer eljutok oda, akkor megteszem az egész utat. A zarándokkönyvembe, amelyet minden szálláshelyen kértek, gyűjtöttem a pecséteket. Volt egy nyomtatványom, amelyet az induláskor kaptam, ebben benne volt, hol tudok megszállni, hol lehet főzni, mosni. Este mindig felkerestem egy szálláshelyet, megvacsoráztam és megpihentem.

Főzött is?

Egyszer krumplis tésztát készítettem egy magyar zarándokkal. Már hiányzott a hazai íz. Mire elkészült, már nyolcan ültük körül az asztalt.

Mi fér egy zarándok zsákjába?

Ruhák, az alapvető tisztálkodószerek. Így is 8,5 kilós volt a zsákom.

Milyen élményekkel tért haza?

Csupa jó, kellemes élménnyel. Nem találkoztam olyan emberrel, aki ne lett volna szimpatikus. Mindenki segíteni akar, kedvesek az emberek. Ezt az életet nehéz megérteni, olyanok, akik nem zarándokolnak, nem érthetik ezt az érzést. Írtam egy emlékkönyvet, hogy mekkora utat tettem meg, milyen városokon mentem keresztül. A zarándokok sokat segítenek egymásnak, ha csak felsegítik a táskát a másikra, az nagyon sokat jelent nekik. A zarándok azt mondja: ha egyet visszalépsz a másikért, az annak a másiknak olyan sokat jelent, mint ha te magad egy hosszú utat tettél volna meg. Találkoztam olyan zarándokkal, aki útközben szemetet szedett, azt mondta, neki ez a küldetése, az utat ekkor tette meg nyolcadszor. Találkoztam olyannal, aki egy hatalmas plüssmacit cipelt a hátán, a talpára az volt írva, hogy csak azért viszem, hogy mosolyogjanak az emberek. Volt egy ember, ő és a fia is vak volt, a családból csak az asszony látott, és megtették az utat. Az egész út jó volt, rossz élményem nincs. Amikor hazajöttem, rögtön indultam volna vissza.

Mit szólt a család, amikor elmondta, hogy zarándokútra készül?

Először nem hitték el. Már amikor a buszjegy, a repülőjegy megvolt, akkor sem akarták elhinni, hogy egyedül végigmegyek. Nem féltem attól, hogy elveszek vagy eltévedek, sok könyvet elolvastam erről az útról.

Mi a következő állomás?

Már készülök a következő útra: Húsvétkor indulnék, és pünkösdre Csíksomlyóba érnék. El akarok még jutni Izraelbe, Betlehemet szeretném megjárni. A magyar zarándokútra is szeretnék még elmenni. De még egyszer visszamegyek a Szent Jakab útra, az biztos.

Ajánló