Szombaton, április 28-án lezárják a D1 autópályán a Branisko alagutat, és csak május 7-én nyitják meg újra.
Elütöttek ma egy 52 éves ebedi nőt Párkány Nána városrészében Nánán. A nő súlyos sérüléseket szenvedett.
Szerda délután a vasúti átjárókat fogja kiemelten ellenőrizni a közlekedésrendészet Pozsony megyében.
Év elejétől 72 ember vesztette életét a hazai közutakon közlekedési balesetben, ez tízzel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Csalás gyanújával indult eljárás a 35 éves, harádicsi (Hradište pod Vrátnom, Szenici járás) Andrea ellen. A nő jósnőként lépett fel.
Megbuherált tartálykocsival lopta meg munkaadóját, egy szeredi céget egy 37 éves férfi. A gyanúsított sofőrként üzemanyagot szállított egy lévai töltőállomásra.
Életét vesztette egy 52 éves favágó a varannói járásbeli Kisdomása (Malá Domaša) község melletti erdőben.
Egy 16 éves lány zuhant ki kedden egy szenci családi ház ablakából – körülbelül nyolc méter magasról.
Kétszer is megharapta a vele verekedő fiatalember fülét egy nagyidai férfi.
Halálos baleset történt szombaton, röviddel fél hat előtt a Galántai járásban. Egy 55 éves vízkeleti férfi életét vesztette. A balesetet okozó 29 éves nő négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Egy vagy több ismeretlen tettes rongált meg 55 sírt a Rastislav utcai zsidó temetőben Kassán.
Halálokozás miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség egy kisudvarnoki (Malé Dvorníky) sofőr ellen.
Testi sértés miatt járnak el egy 55 éves sámogyi nő ellen, mert elszabadult kutyája közterületen megharapott egy ötéves kislányt tavaly decemberben.
Hol tart sebességmérést és/vagy közúti ellenőrzést a rendőrség kedden "Polícia" feliratú vagy anélküli szolgálati járművekkel? Az Új Szó Online-t Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta.