Helyi hadtörténeti kiállítás nyílik Lekéren
A Hadak útján című kiállításon Žákovič László oroszkai magángyűjtő és a Military Historical Múzeum Baráti Körének tulajdonában levő tárgyak mellett a lévai múzeumban fellelhető, lekéri vonatkozású dokumentumok is megtekinthetők lesznek. Jelentősek azok az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó fotók is, amelyeket a helyeiktől gyűjtöttek össze a társulás önkéntesei. „Több hónapja szervezzük ezt a kiállítást. Meghívásunkat elfogadták a Magyarországra deportált lekéri lakosok is. Több iskolai csoportot várunk Lekérre. A tárlatvezetést a társulás tagjai vállalták” – mondta Juhász. A vasárnap (január 8-án) kezdődő háromnapos kiállításon világháborús fegyvereket, katonai mundérokat, térképeket, fotókat és egyéb korabeli dokumentumokat, különféle harckocsi- és repülőgép modelleket is láthatnak az érdeklődők.
„Kevesen emlékeznek arra, hogy a második világháború idején három hónapig állt a front Lekéren. A harcoknak sok polgári áldozata volt. A kiállítás egyébként nekik és az első és második világháború hősi halottainak állít emléket. Lekéren jelentős zsidó közösség élt. Róluk szintén megemlékezünk. Emellett külön tematikai részben mutatjuk be a két világháború közti időszakot” – árulta el a kiállítás kapcsán Kovács István, a Dudich Ferenc Polgári Társulás alelnöke.




Hozzászólások (0):