Stabil a helyzet a kassai gyermekkórházban
Elmondta, három orvos még a felmondási idejét tölti. Ketten nem akartak munkába állni, ezért az igazgató ezt elrendelte nekik, ám döntését vissz a is vonta, mert a két orvos tudatta, hogy már nem akar a kórházban dolgozni. Ezután megszűnt a munkaviszonyuk.
Az onkológiai osztályon minden orvos visszavonta a felmondását. A kormány által hirdetett szükségállapot továbbra is érvényben van a gyermekkórházban.
Krcho büszke a maradás mellett döntő kollégáira, amiért nem hagyják cserben kis pácienseiket.
Csütörtök négy új orvos is munkába állt a kassai egészségügyi intézményben.




Hozzászólások (0):