Megtalálták a maffialeszámolás áldozatának sírját

Az emberi maradványok múlt pénteken kerültek elő, az áldozat kilétéről nincs információ, a nyomozók DNS-mintákat vettek, ezek alapján próbálják meg kideríteni, kit rejthetett a sír. A nyomozást még október elején megkezdték, akkor két napig Pádár község határában kutattak, de eredménytelenül. November 21-én egy másik helyszínen kezdték meg a keresést Alsópokorágy mellett, az Aranyosi puszta felé tartó leágazáshoz közeli erdőben több mint húsz rendőr dolgozott, egy markológépet is bevetettek. A tetthelyről és arról, hogy hol ásták el a holttestet, egy rimaszombati, jelenleg vizsgálati fogságban lévő férfi, Karol Bodoky tájékoztatta a rendőröket. Őt október elején szigorú biztonsági intézkedések mellett a helyszínre szállították, akkor Pádár mellett keresgéltek, értesüléseink szerint az alsópokorágyi erdőben elvégzett kutatás helyszínére már csak a vizsgálati fogságban lévő férfi ügyvédjét hívták ki. Hogy ki lehet a most megtalált áldozat, egyelőre nem sikerült megtudni. Az Országos Rendőr-főkapitányság teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben.
Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a tényt, hogy emberi maradványokat találtak a kutatáskor. Amíg a vizsgálat tart, és nem születik vádemelés konkrét személy ellen, addig a nyomozás sikerességének érdekében nem adnak tájékoztatást. „Jelenleg az azonosítás folyik, a nyilvánosságot akkor fogjuk tájékoztatni, ha a nyomozást már lezártuk” – mondta a szóvivő. A feltételezett maffialeszámolás áldozatát alig százméternyire a főút mellett, egy erdős területen találták meg.




Hozzászólások (0):