A munkanélküliségről is szó volt a találkozón
A rendezvény elején Jakab Elemér házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, majd a térség aktuális közéleti és politikai történéseiről tartott rövid beszámolót. Ezután Bugár Béla pártelnök tájékoztatott a kormány bukását előidéző okokról, az azt megelőző eseményekről, a Híd és a Magyar Koalíció Pártja közötti vitás kérdésekről és az előrehozott választásokig valószínűsíthető történésekről. A pártelnök hangsúlyozta, a két párt együttműködésének ügyét lezártnak tekinti, a Híd és az MKP a 2012. március 10-i voksoláson külön méretteti meg magát, így az elkövetkezőkben saját kampányukra illetve választási programjuk minél szélesebb körű megismertetésére helyezik a fő hangsúlyt. Ezt követően Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és Érsek Árpád, a közlekedési minisztérium államtitkára beszélt az egyes szaktárcáknál folyó munkáról, a térségben, valamint az ország déli járásaiban az elmúlt hónapokban megvalósított projektekről, a pályázati lehetőségekről és az eddig elért eredményekről.
A tájékoztatók után a polgármesterek, önkormányzati képviselők és intézményvezetők hozzászólásai következtek, a résztvevők kérdéseket tehettek fel Pfundtner Editnek, Basternák Tibornak, Gál Gábornak, Solymos Lászlónak és Vörös Péternek. A helyiek szerint a térségben a legnagyobb problémát hosszú évek óta a magas munkanélküliségi ráta, az általános pénztelenségből adódó gondok, az utak katasztrofális állapota és a munkahelyteremtő beruházások hiánya jelenti, de terítékre került a vasútnál történő létszámcsökkentés ügye, illetve a királyhelmeci és a nagykaposi kataszteri hivatal tervezett összevonása is.




Hozzászólások (0):