Átadták az egyetemi kápolnát
Az eseményen részt vett Elek László komáromi esperesplébános, Tóth János rektor és Hortai Éva, az egyetem igazgatótanácsának elnöke is.
„A Boldog Salkaházi Sára nevét viselő Katolikus Egyetemi Központ az előző tanévben alakult, ám eddig nem volt olyan közösségi hely, ahol a hallgatókkal rendszeresen találkozhattunk volna, összejárhattunk volna imádkozni, beszélgetni, lelkiekben feltöltődni” – mondta Nagy Péter egyetemi lelkész. Ezentúl szerdánként rendszeresen tartanak szentmisét az új kápolnában, előadásokat szerveznek, közösségi találkozókat, filmvetítéseket terveznek. Róbert Bezák érsek kiemelte: egyházmegyéjében ez a második egyetemi kápolna, Komárom mellett csak Nagyszombatban működik hasonló. Egyben hangsúlyozta a fiatalokkal való foglalkozás fontosságát. A központ átadását megelőzően Róbert Bezák tanévnyitó szentmisét mutatott be a Szent András-templomban. Itt Tóth János rektor is szólt az egybegyűltekhez, üdvözölve az egyházmegye kezdeményezését, amelyhez az egyetem megfelelő helyiségek biztosításával járult hozzá. „Korunk egyik legkirívóbb problémája a figyelem hiánya, amely a tanulásban, a társas kapcsolatokban, a családban, a munkahelyeken egyaránt jelentkezik. Ha embertársunk érzi, hogy odafigyelünk rá, hogy érdekel a problémája, megnyílik, bizalmába fogad. Ezt a nehéz küldetést vállalta fel a katolikus egyetemi központ és Nagy Péter egyetemi lelkész” – mondta a rektor.




Hozzászólások (0):