Rendőröket toboroznak Nagyszombat megyében Nagyszombat
Nagyszombat megye összes járásában és a Vágsellyei járásban is kevés a rendőr.
Puha Imre, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság igazgatójának elmondása szerint a távozásoknak nincs közük az elmúlt hónapokban a Galántai járásban lejátszódott eseményekhez és vezetőváltásokhoz. „Sokan a rendőri nyugalmazás terén történt változásoktól tartanak, holott csak a januártól szolgálatba lépők esetében emelkedik 15-ről 20 évre a nyugdíj eléréséhez szükséges szolgálati időszak. Leginkább a hosszabb ideje szolgálatban lévők latolgatják távozásukat, de akadnak, akik egyik megyéből a másikba szeretnének átmenni, más alakulatokhoz átlépni“ - mondta Puha. Hozzátette, létszámhiány mindig érzékelhető, de az egyes körzeti kapitányságok működése zavartalan.
A Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, két-három hónapja érzékelhető a létszámcsökkenés, a rendőrök távozása, a megyében az elmúlt kilenc hónapban kilencven rendőrt mentettek fel a szolgálatból, közülük hatot a Vágsellyei járásban. Jelenleg a Vágsellyei járásban a mocsonoki körzeti kapitányságra keresnek rendőröket.
Natália Hattalová, a belügyminisztérium kommunikációs osztályának munkatársa elmondta, idén augusztus végéig országosan 615 rendőr távozott a kötelékből, 514-en saját kérésükre. Tavaly összesen 1783 rendőr távozott, közülük 1576 kérelmezte felmentését a szolgálat alól. Azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány szabad rendőri állás van országszerte, sem a belügyminisztériumtól sem pedig az Országos Rendőr-főkapitányságtól nem kaptunk pontos információt.




Hozzászólások (0):