Folytatódik a fűtésdíj körüli vita
A vita akkor kezdődött, amikor Miroslav Nosál, a TEKO vezérigazgatója bejelentette, áremelési javaslatot küldtek az Árszabályozási Hivatalnak (ÚRSO). Erre reagált Lazár, aki több pontban is megkérdőjelezte a távfűtő vállalat által közölt adatokat. „A szén ára az év eleje óta 90 euró/t körül volt, ráadásul a versenypályázatból kizárták azt a céget, amely olcsóbban kínálta a szenet, mint a győztes”– fogalmazott. Az önkormányzat szerint az állami kézben levő cég vezetése a privatizáció felé vezeti a vállalatot. „Kassa vezetése arra kéri az Árszabályozási Hivatalt, vizsgálja felül a TEKO áremelési javaslatát.”
„A TEKO menedzsmentje visszautasítja a vádakat. Ha Ladislav Lazárnak bizonyítékai vannak arra, hogy a távfűtő vállalat nem viselkedik tisztességesen a fogyasztókkal szemben, haladéktalanul tárja azokat a TEKO igazgatótanácsa, a felügyelőbizottság és a 100 százalékos részvényes, a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elé” – olvasható a közleményben. Lazár egyben a nyilvánosságra hozott, 2010-re vonatkozó gazdasági adatokat is megkérdőjelezte, amire a távfűtő vállalat úgy reagál, hogy azokat független szakértő is átvizsgálta. Az éves jelentés a www.teko.sk honlapon elérhető. A közleményben arra is felhívják a figyelmet, hogy Ladislav Lazárnak még mindig érvényes munkaszerződése van a Kassai Távfűtő Vállalattal, így a munkajogi viszonyt meghatározó törvények még mindig vonatkoznak rá.




Hozzászólások (0):