Tizenhatodik alkalommal találkoznak a métapályán
A szervezők nevében Bencze Dávid, a 60-as számú Sík Sándor cserkészcsapat parancsnoka elmondta, a 16. alkalommal megrendezésre kerülő országos vetélkedőre mintegy háromszázhatvan cserkészt várnak Kassáról, Királyhelmecről, Fülekről, továbbá Csallóközből és Mátyusföldről. Nagykér, Szepsi, Szőgyén, Udvard, Csenke, Csallóközcsütörtök, Nagymegyer, Egyházfa, Dunaszerdahely, Felsőszeli és Palást cserkészcsapata hetek óta rendszeres edzésekkel készül a nem mindennapi sportversenyre. Az akadályverseny 15-20 kilométeres gyalogtúrából áll, ahol az egyes állomásokon különböző feladatokat kell teljesíteniük a versenyzőknek. A métabajnokság 14 főből álló csapatok egymás elleni labdajátéka, amely két kategóriában zajlik.
„A két verseny között érdekes és remélhetőleg mindenki számára vonzó programok lesznek. A csütörtöki ünnepélyes megnyitón a Kicsi Hang együttes ad koncertet. Pénteken tábortüzet, szombaton Big If koncertet és táncházat rendezünk az országos vetélkedő résztvevői számára” – tájékoztatott Bencze Dávid.




Hozzászólások (0):