2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Lakópark vagy aquapark lehet a dögfeldolgozó helyén

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Nyitra
|

Április, május és június után most szeptember elseje a legutóbbi végső határidő, amíg az N-Adovának el kell hagynia a volt kafiléria területét, amelyet még tavaly vásárolt meg.

A volt tulajdonosok azonban nagy valószínűséggel ezúttal sem szedik a sátorfájukat, az önkormányzat pedig ennek ellenére sem fogja felbontani a velük kötött szerződést. Ehelyett már terveket készíttet, hogyan fogja hasznosítani a háromhektáros területet.

A város nem használja, de fizeti

A kafiléria megvásárlásáról tavaly júniusban döntött a smeres többségű képviselő-testület – a város félmillió eurót fizetett ki az üzemcsarnokok egy részéért, a másik részét évi 252 ezer euróért tíz évre bérbe vette. A szerződést már akkor sokan támadták, azzal érvelve, hogy a dögfeldolgozó környezetvédelmi engedélyek híján pár éven belül úgyis befejezte volna a működését, de Jozef Dvonč polgármester azzal érvelt, hogy rengetegen érdeklődnek a bérelhető objektumok iránt. A bérlők azonban sorra visszaléptek, mert az N-Adova a dögfeldolgozást beszüntette ugyan, de még most is a kafiléria területén raktározza az állati tetemeket, amelyeket aztán Zsolnára szállít. A megállapodás ellenére azért nem hagyta el az objektumot, mert nincs hová költöznie, a környékbeli falvak önkormányzata sorra elutasította. A város ily módon már egy éve csak ráfizet az üzletre, mert bár a bérbe vett üzemcsarnokokba sem tud beköltözni a közterület-fenntartó vállalat – a gépeit nem bírja el a kafilériába vezető híd – a bérleti díjat fizeti. Ellenben az N-Adova semmit nem fizet azért, hogy még mindig nem költözött el, és nem fertőtleníttette a területet.

Befektetők kerestetnek

A város vezetéséhez közel álló bennfentesek szerint a magisztrátuson a szeptemberi időpontot sem veszik komolyan, vélhetően idén még marad az N-Adova a kafilériában. A cég tulajdonosa és a nyitrai polgármester állítólag együtt próbálnak olyan befektetőket keresni, akik kezdenének valamit a területtel. A városi hivatal egy doktorandusz-hallgatóval készíttet tanulmányokat arról, mire lehetne használni a volt kafilériát, a polgármestert állítólag a Zobor alatti kaszárnya felhasználásával kapcsolatos ötletei nyűgözték le. Hogy a tanulmányokért mennyit fizet a város, arról nem kaptunk tájékoztatást, Štefan Štefek alpolgármester csak annyit árult el, hogy a munka nem hiábavaló, mert a befektetőknek így kész terveket tudnak mutatni.

Eurómilliárdok kellenének

Az érdeklődők között van egy osztrák hulladékfeldolgozó és egy ugyancsak osztrák építkezési vállalat – utóbbi lakóparkot képzel a dögfeldolgozó helyére. Még bizarrabb ötlet a volt kafiléria területén létrehozandó aquapark, amelyet a Nyitraivánkán nemrég felfedezett termálforrás vizével üzemeltetnének. Mindegyik ötlet eurómilliárdokba kerülne, befektető nélkül elképzelhetetlen a megvalósítása.

A város önkormányzata a maga részéről hulladékgy