2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
Slota becsületsértőnek érezte Banai Tóth Pál zászlóügyben tett nyilatkozatát

Nem kér bocsánatot a polgármester Slotától

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Dunamocs
|

Nyilvános bocsánatkérést követel Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke Banai Tóth Páltól, Dunamocs polgármesterétől a Joj televízióban tett nyilatkozata miatt. Ha ez nem történik meg, a párt rágalmazásért feljelentést tesz a polgármester ellen, mivel kijelentése az SNS szerint „durva hazugság”.

Jana Benková pártszóvivő erről múlt csütörtökön elektronikus levélben értesítette az érintettet, egy napot adva neki a bocsánatkérésre. Banai Tóth Pál a dunamocsi hétvégi házra kitűzött magyar és árpádsávos zászlókkal kapcsolatos SNS-es feljelentés kapcsán azt nyilatkozta a kereskedelmi televíziónak: „Slota úrtól már megszokhattuk, hogy bármit tesz, az politikailag motivált. Az is, ha köpköd, az is, ha balkonról vizel”. A polgármester lapunknak elmondta, nem kér bocsánatot kijelentése miatt, és nyilatkozatáért vállalja a felelősséget. „Egyébként sem állításokat fogalmaztam meg, csupán feltételezéseket. Ha szavaimat becsületsértésként értelmezi a bíróság, állok elébe” – mondta. Szerinte az egész zászlóügy csupán hangulatkeltésként szolgál, a parlament előtt van ugyanis a Híd két fontos törvényjavaslata, egyrészt a kisebbségi nyelvhasználatról, másrészt a kettős állampolgárságról szóló. Úgy véli, a nemzetiek így akarják felkorbácsolni az indulatokat a mérsékeltebb szlovák pártok körében is. A történelmi zászlók kitűzésében a polgármester semmi törvénysértőt nem lát.
Ján Slota március végén tett feljelentést a főügyészségen egy dunamocsi hétvégi házon, magánterületen elhelyezett zászlók miatt. Szerinte ugyanis azok kifüggesztése az emberi jogok eltiprását támogató csoportok népszerűsítése bűntettének minősül. A beadvánnyal a Nyitrai Kerületi Ügyészség foglalkozik. (vkm)