2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Már elengedték a Kassán őrizetbe vett magyar fiatalokat (frissítve)

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Kassa
|

Három magyar állampolgárt vitt el kihallgatásra a kassai rendőrség Esterházy János mellszobrának leleplezésére után. Információink szerint a három Miskolcról érkezett fiú egyike sem töltötte be még a 18 évet.

Egyelőre nem nyilatkozik a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője, Jana Demjaničová, hogy mi lesz azzal a három fiatalkorúval, akit a szoboravató ünnepség után vittek el kihallgatásra. Mint elmondta, egyelőre nem tud részleteket. Az indok, amiért előállították őket, tiltott önkényuralmi jelképek használata, de azt, hogy pontosan melyek ezek a jelképek nem konkretizálta a szóvivő.
Információink szerint egyiküket még hétfő este, míg a másik két fiút csak kedden engedték el. Szerencsés János kassai magyar főkonzul pontosította korábbi közlését: két fiatalt még bent tartanak. Ha a szakértői vizsgálat igazolja, hogy valóban tiltott önkényuralmi jelképekről van szó, akkor vádat is emelhetnek ellenük. Szerencsés János, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulja elmondta, tud az ügyről. Tudomása szerint a három fiatalember kirándulni érkezett Kassára, és véletlenül cseppent a szoboravató ünnepségre. Az ügy további részleteiről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat.

Hozzászólások (5):