Gútán Horváth Árpád lemosta ellenfeleit
„Bevallom, engem is meglepett ez a markáns szavazattöbbség. Úgy gondolom, ez az elmúlt négy évben végzett munkámnak, valamint az MKP jól felépített pozitív kampányának is köszönhető” – nyilatkozta lapunknak. A 19 tagú testületben minimális mértékben ugyan, de többségbe kerültek az MKP-s képviselők, a 10 MKP-s mellett 9 a független. A megválasztott független képviselők között van a polgármesteri székért is elindult Angyal Béla, Árgyusi Imre, valamint Ferencz László. Halász Béla, az MKP Nyitra megyei képviselője a testületbe se került be, mint ahogyan Nagy Jenő, az MKP Komáromi járási etikai bizottságának elnöke sem.
Horváth Árpád úgy érzi, jó testület állt fel, akikkel együtt tud majd működni. Az alpolgármester személyéről még nem döntött.




Hozzászólások (4):