2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
Féktelen komédiások falunapokon

Vágkirályfa ünnepel

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Vágkirályfa
|

Ma este hét órakor a Szent Király Szövetség emlékműnél ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a második vágkirályfai falunapok programsorozota. Holnap előadások és hajnalig tartó mulatság vár a látogatókra. Vasárnap a felújított harangláb újraszentelésére kerül sor.

Vadkerti Erzsébettől, a Vágkirályfai Községi Hivatal munkatársától megtudtuk, a zászlófelvonást követő ünnepi önkormányzati ülésen adják át a község díját. Tavaly Kovács Katalin vágfirályfai származású, Magyarországon élő festőművész részesült az elismerésben. Ma este fél kilenckor nyílik kiállítás Csillag András, Szabó László és Bergendi Mihály alkotásaiból. Szombaton fél háromtól a mesemondók veszik birtokukba a színpadot.
„A Fa ága rügyével mesemondó verseny mintájára tavaly mi is megszerveztük ezt a bemutatót, ahol a gyerekek szüleikkel vagy nagyszüleikkel adtak elő egy-egy mesét. Idén a helyi mesemondókon kívül színpadra lépnek testvértelepülésünk, Gyulafirátót mesemondói is” – tudtuk meg Vadkerti Erzsébettől.