2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Vizsgálati fogságban marad Simon Anikó feltételezett gyilkosa

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Dávid B. a Pozsonyi I. Járásbíróság mai döntése értelmében továbbra is vizsgálati fogságban marad. A bíróság azért döntött így, mert fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye.

Dávid B.-t azzal vádolják, hogy január 6-án több késszúrással brutálisan meggyilkolta Simon Anikót annak pozsonyi albérletén.

A férfi ellen ezen felül nemi erőszak, testi sértés és hitelcsalás vádja miatt is eljárás folyik/folyt. A vádak szerint 2006-ban hitelszerződést kötött a Pohotovosť gyorshitelező társasággal 450 euró felvételéről, azonban egyetlen részletet sem térített meg. Ezzel 1100 eurós kárt okozott a cégnek.

Ugyancsak 2006-ban erőszakkal közösülésre kényszerítette volt barátnőjét egy ligetfaui utcában.

Szintén 2006-ban, Turócszentmártonban megvert egy 15 éves fiút. Az ebben az ügyben indított, elhúzódó per során letelt Dávod B. vizsgálati fogságának ideje, így szabadlábra helyezték. Ez egy emberéletbe került.