2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Villamos fog közlekedni Kassáról Szepsibe

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Szepsi
|

A közlekedésügyi minisztérium elfogadta azt a pályázatot, amelyet a város a regionális integrált közlekedési rendszer kiépítésére adott be.

A projekt célja, hogy meghosszabbítsák a Kassán közlekedő villamosok vonalát egészen Szepsiig. A város, a megye és a minisztérium képviselői a tárgyalások során szintén erre az egyezségre jutottak.

„Jelenleg a villamos- és az autóbuszközlekedést szolgáló állomásépület tervének készítése folyik. A terminál a jelenlegi buszmegálló mögött kapna helyet, ahol parkoló is épülne” – tájékoztatott Zachariáš István polgármester. Hozzátette, a villamos főként a buszközlekedést tehermentesítené. A villamosnak Szepsi lenne a végállomása, de ez a terminál egyben szolgálná a jövőben felújítandó vonatközlekedést is Mecenzéf felé.

Az integrált közlekedési rendszer tervét az is könnyíti, hogy a kassai villamossínek ugyanolyan nyomtávszélességűek, mint a Mecenzéf felé vezető vasúti sínek. „Kassa központjából indulna az úgynevezett régióvillamos, amely megállna Kenyhecen, Szepsiben, vagy éppen egy másik vonalon Eperjesen, Nagymihályban, vagyis a már létező vonalakon járna. Ez azt jelentené, hogy nem szükséges új vasút- vagy villamosvonalakat kiépíteni. Egyszerűen összekapcsolnák a külső és a belső hálózatot” – mondta a polgármester. Az integrált közlekedési rendszer előnye az ökológiai szempont mellett az, hogy a szepsiek gyorsabban eljuthatnának a munkahelyükre, hiszen nem akadályozná a közlekedést egyéb, a közutakra jellemző tényező. A terminál felépítése két év múlva várható.

Hozzászólások (3):