Rálőttek Basternák Lászlóra

„Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél vettem le a sétáltató szíjat az állatról, amikor az utcáról eldördült a lövés – idézi vissza a történteket Basternák László. – Szerencsére nem engem, hanem a bejárati ajtó zárját találta el a golyó. A feleségem még az utcán volt, de ő is csak annyira emlékszik, hogy abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és sietve távozott is. Az arcát sajnos nem látta, mert jól behúzta a csuklyát az arcába.”
Nem ez volt az első támadás Basternák László ellen, aki az előző választási ciklusban a város polgármestere volt. Még 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg házát, több névtelen fenyegető levelet kapott polgármestersége idején és azóta is.
A komáromi nyomozók testi sértés kísérletének ügyében indítottak büntetőeljárást – tudtuk meg Božena Bruchterovától, a nyitrai rendőrkapitányság szóvivőjétől. További részleteket a nyomozás jelenlegi állására való tekintettel nem árult el.




Hozzászólások (17):