Nem volt jogosítványa a Tompa Mihályt "elgázoló" fiúnak
Alkoholt nem fogyasztott, bár azt a rendőrségi jelentés is hangsúlyozza, hogy az erre vonatkozó vizsgálatot nem közvetlenül a baleset után végezték el. A vétkes az egyik barátjától kérte kölcsön a járművet, amellyel a balesetet okozta, a fiúnak nincs jogosítványa. Az eddigi vizsgálat eredménye szerint a járművezető szeptember 19-én reggel hét óra után néhány perccel a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtott be a Tompa térre. Autója megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött és a park zöldsövényét letarolva, egy kandelábert és egy padot is megrongálva nekicsapódott a Tompa szobor talapzatának. A járműben keletkezett kár mintegy 3000 euró.
A baleset után a sofőr elmenekült a helyszínről. Csak a napokban hozta nyilvánosságra a Besztercebányai Rendőrkapitányság, hogy egy rimaszombati lakos volt a száguldozó. Az illetékesek közlése szerint bírósági ügy nem lesz a dologból.




Hozzászólások (0):