Felgyújtották a volt polgármester luxusautóit
„A szomszédok ébresztettek fel, de akkor már a fél utca kinnt volt. Gondolkodás nélkül beöltem a Mercedesbe, amelyiknek még csak az oldala égett, hogy átparkoljam, mert a tűz átterjedt volna róla a házra. Szerencsére a feleségem épp nyaral az unokánkkal, nekik nem kellett átélniük ezt a szörnyűséget“ – mondta el lapunknak Finta Rudolf, aki tizenhat évig volt Nyitragerencsér polgármestere. A helybeliek többször is feljelentették, de soha nem sikerült rábizonyítani, hogy visszaélt volna a hivatalával, eljárás sem indult ellene.
Legutóbb a számvevőszék figyelmeztette az ügyészséget, hogy Nyitragerencséren a polgármester a lányai vettek meg pályáztatás nélkül egy negyven áras községi telket négyzetméterenként 450 koronáért, holott a törvény ha vevő rokona a polgármesternek , a községi hivatal alkalmazottjának vagy bármely önkormányzati képviselőnek, akkor versenypályázatot kell kiírni.
További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban.




Hozzászólások (3):