2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
Vandálok törtek be a lévai krematóriumba.

Vandálok verték szét a lévai krematóriumot

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Léva
|

Vandálok törtek be a lévai krematóriumba. A tavaly novembertől működő vállalkozás épületében ismeretlen tettesek garázdálkodtak. Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, tizenhárom ablak és ajtóüveget törtek össze a tettesek.

A bűncselekmény valószínűleg vasárnap délután két óra és hétfő reggel háromnegyed nyolc között történhetett.

Peter Kováč igazgató nem zárja ki, hogy esetleg bosszú, vagy konkurenciaharc áll a háttérben. Kifejtette, a jelek alapján nem biztos, hogy hirtelen felindulásból, csak úgy találomra törtek-zúztak a krematóriumban. A speciális, vákuumos, kétrétegű ablakokat nem egyszerű betörni, a tettesek elidőztek a helyszínen, szisztematikusan összetörtek minden olyan üvegfelületet, mely kívül esett a biztonsági kamera látóterén. Ez nem pár perces akció volt. Három hónapja betörtek az épületbe, de ez a mostani sokkal súlyosabb eset. A rendőrség becslése szerint a tettesek mintegy 10 ezer eurós (301 26 korona) kárt okoztak. A nyomok alapján valamilyen szerszámmal, talán csákánnyal verték szét az üveget.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.