A betlehemesek a falvak lakóinak otthonaiban is bemutatták a magyar költők verseiből és karácsonyi énekekből összeállított előadást

Betlehemezés az Ipoly mentén - FOTÓKKAL

Kistúr/Középtúr/Felsőtúr |

Az Ipoly menti Túr községekben szent karácsony ünnepén a betlehemezés ősi hagyományát elevenítették fel, valamint első ízben került sor egy köztéri Betlehem felállítására is Felsőtúron.

(Karaffa Attila felvételei)

Karácsony napján a Kistúr, Középtúr és Felsőtúr hívő népe számára az ünnepi szentmisét a helybeli fiatalok betlehemes előadása tette meghittebbé. A betlehemesek a falvak lakóinak otthonaiban is bemutatták a magyar költők verseiből és karácsonyi énekekből összeállított előadást, amelyet a családok örömmel fogadtak. Felsőtúr községben első alkalommal állították fel a köztéri Betlehemet. A helyi egyházközség legtevékenyebb tagjai közül néhányan így szerették volna emlékezetesebbé tenni karácsony ünnepét. A szentmisét követően a helybeli lelki atya az érdeklődő idős és fiatal hívek gyűrűjében megáldotta a Betlehemet.
A Betlehemi Lángot, a betlehemi Születés-kápolna mécsesétől származó fényt, amely bevilágítja az egész földkerekséget, a Felvidéken a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai terjesztik, s az ő jóvoltukból Túr községek lakói is hazavihették azt otthonaikba.
A karácsonyi időszakhoz kapcsolódóan a felsőtúri és nagytúri óvodások is ötletes műsorral kedveskedtek a falu népének. (Karaffa Attila)

Ajánló