Elsőként Karaffa János felsőtúri lelkiatya a Biblia és a Korán kapcsolatáról, a kereszténység és iszlám tanításának közös és szétválasztó pontjairól, valamint a két világvallás fontosabb hittételeiről tartott előadást

A fundamentalizmusról a Regnum Marianum Akadémián

Egyházgelle |

Szeptember 13-án az egyházgellei Lelkipásztori Központban tartotta az őszi időszak első előadásait a Mária Légió, az Egyházgellei Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum szervezésében 2007 februárjában indított, keresztény felnőttképzéssel foglalkozó akadémia.

Elsőként Karaffa János felsőtúri lelkiatya a Biblia és a Korán kapcsolatáról, a kereszténység és iszlám tanításának közös és szétválasztó pontjairól, valamint a két világvallás fontosabb hittételeiről tartott előadást. A jelenlevők rövid betekintést nyerhettek Mohamed próféta korába és az iszlám világba, majd a muszlimok szent könyvének felosztásáról és Jézusnak a  Koránban való szerepére utaló fejezetekről hallhattak információkat. Az előadó fontosnak tartotta, hogy szóljon a dzsihádról, annak valódi elveiről, a muszlim vallási vezetők többsége által is elítélt terrorizmusról és a fanatikus muszlimokról. Az összekötő kapcsok alapján kell közelítenünk a másik valláshoz, de ugyanakkor vigyáznunk kell arra, hogy a sajátunkból nem engedve ismerjük meg azokat – szögezte le az előadó.

A második előadásban Farkas Zsolt garamkövesdi plébános a XX. és XXI. század egyik aktuális problémájáról - a felvidéki magyarság által az utóbbi időkben a legmagasabb szlovák politikai körökből is megtapasztalt- szélsőséges nacionalizmusról és az Egyháznak ezzel kapcsolatos szemléletéről szólt.

Az előadó először is megmagyarázta a nacionalizmus szó jelentését és annak más-más történelmi korokban való megnyilvánulásaira utalt. Mint mondta, már az Ószövetségben is létezett bizonyos értelemben fajelmélet, ahol a zsidók magukat hitték felsőbbrendűnek és a többi népet (gójokat) alacsonyabbrendűnek nézték. Szent Pál apostol leveleiben ezzel szemben több helyen is hangsúlyozza, hogy minden ember egyenlő és nem lehet különbséget tenni a különböző nemzetek tagjai között sem. A XX. században a nacionalizmus problémáját a nácizmus nagy mértékben befolyásolta, az egészséges nemzetszeretet fogalmát új töltettel láva el, amelyet azóta sokan negatív színben tüntetnek fel és bélyegeznek meg vele másokat is. Az Egyház azonnal lépéseket foganatosított és több megnyilatkozásban is elítélte a nácizmust és a kommunizmust, amelyeknek ideológiái pusztító hatást gyakoroltak a nemzetekre. A Vatikán fontosnak tartotta azt is, hogy az egyes népek saját nyelvükön kapják meg az enciklikákat (pl. Mit brennender Sorge), hogy ezáltal is jobban megértsék a veszélyre felhívó Egyház szavát.

A különböző nemzetek közt végzendő missziós feladatokra kitérve az előadó elmondta, hogy minden papnak kötelessége vállalni a más népek anyanyelven történő evangelizációját, akár Afrikában legyen, akár nálunk Szlovákiában.

Végezetül több olyan dokumentum bemutatására is sor került, ahol keresztény vagy iszlám vezetők elítélik a nacionalizmus, rasszizmus világunkban jelenlevő megnyilvánulásait. A hallgatóság végül diavetítőn keresztül megismerkedhetett különböző szélsőséges mozgalmak által használt jelekkel és azok veszélyes tartalmával, amelyeket sokszor a hatóságok sem ismernek fel időben. Ezért is szükséges a fiatalok iskolában is történő felvilágosítása, az egyes fogalmaknak és azok tartalmának világos megismertetése.
A Regnum Marianum Akadémia előadássorozata október 18-án folytatódik. (Karaffa Attila)

Ajánló