2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
A volt igazgató arra is emlékeztetett, hogy az év elején több névtelen levelet kapott, az egyikben olyan újságkivágás volt, amelyen célkeresztet rajzoltak a fényképére.

Fehér Csaba cáfolja a vádakat

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Komárom
|

Visszautasította a nyitrai megyei főellenőr vizsgálatában szereplő vádakat Fehér Csaba, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának (ma: Duna Mente Múzeuma) tavaly novemberben leváltott igazgatója, aki csütörtökön Sárközi János megyei képviselővel, a múzeum korábbi menedzserével és Bálint Angelikával, a múzeum volt gazdasági vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót.

(Kis Kata felvétele)

Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a múzeumban tartott vizsgálat során feltárt hiányosságok, a pénzek nem gazdaságos felhasználásának gyanúja miatt a Púchovszký Ignác főellenőr – akit egyébként az MKP jelölt erre a tisztségre – ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

„Emlékeztetni szeretnék arra, hogy tavaly ősszel engem indoklás nélkül váltottak le, és azt követően három pénzügyi ellenőrzést is tartottak a múzeumban. Nagyon úgy tűnik, utólag kerestek indokot menesztésemre” – mondta Fehér Csaba. Kitart azon korábbi véleménye mellett, miszerint politikai indíttatásból, a Brüsszelben is bemutatott Never Again kiállítás miatt folyik ellene ez a lejárató kampány, amely mögött két érdekcsoportot sejt. „Az egyik közülük komáromi. Egyesek azt akarják bizonyítani, érdemtelen voltam az igazgatói székre, és a közéletben is el akarnak lehetetleníteni” – mutatott rá.

A volt igazgató arra is emlékeztetett, hogy az év elején több névtelen levelet kapott, az egyikben olyan újságkivágás volt, amelyen célkeresztet rajzoltak a fényképére. Emiatt feljelentést is tett a rendőrségen, de a mai napig nem mozdult előre az ügye. Hozzátette: a napokban újabb névtelen levél érkezett a jelenlegi munkáltatójához, és azt is Észak-Komáromban adták fel. Sárközi János arról beszélt, amióta a megyei önkormányzatban kisebbségbe került az MKP, a megyei hatáskörű intézmények éléről fokozatosan eltávolították a magyar igazgatókat.  (vkm)
A teljes cikk augusztus 30-án megjelenő nyomtatott kiadásunkban olvasható.