A Twitteren Trumpra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra

Köln |

A Twitter közösségi portál használatakor az eszközhöz előszeretettel folyamodó Donald Trump amerikai elnökre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra - jelentette ki szerdán Jack Dorsey, a mikroblog-szolgáltató vezérigazgatója a kölni dmexco informatikai kiállításon.

TASR/AP felvétel

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozó Dorsey - aki egyben a közösségi oldal egyik alapítója is - leszögezte: nem riadna vissza attól sem, hogy Donald Trump Twitter-fiókját bezárassa, ha az elnök megsérti a felhasználási feltételeket.

A Twitter-vezér kiemelte, hogy újságírókkal együttműködve felülvizsgálják a hírértékű Twitter-bejegyzésekre vonatkozó felhasználási feltételeket.

Trump gyakran használja a közösségi oldalt, s vitatott Twitter-üzeneteit rendszeresen érik bírálatok. Dorsey nem lát problémát ezen a téren. 
 

"Üdvözlünk minden vezető politikust, aki szolgáltatásunkat használja, hiszen ez a világ számára lehetővé teszi elszámoltathatóságukat" - húzta alá Dorsey.

A cégvezető egyben úgy vélekedett, hogy az amerikai elnök esete nem is annyira eltérő más országok vezetőiétől. "Fontosnak tartom, hogy közvetlenül halljunk a vezető politikusoktól. Trump nem változtatott Twitter-használatán, mióta 2012-ben csatlakozott" - tette hozzá.

Dorsey két társával közösen 11 éve alapította a Twittert, amelynek szolgáltatását havonta mintegy 330 millió ember veszi igénybe.

Ajánló