Kis Ferenc Emléktorna 2017

Pozsony |

Tavaly ősszel szomorú napra ébredt a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, ismertebb nevén a „Dunautca”. Örökre eltávozott egy pedagógus-legenda, Kis Ferenc, mindenki „Szakasz” tanár ura. Az a Kis Ferenc, aki végtelen precizitásával, emberséges hozzáállásával és mókás történeteivel mindenki szívébe belopta magát, akit tanított vagy éppen nevelt. Híres volt kivételes sportszeretete, egyetlen foci-vb meccset sem hagyott ki.

Ennek apropóján döntöttünk úgy, hogy emléke előtt tisztelegve egy „össz-dunautcás” sportnap keretében összehozzuk a jelenlegi és volt diákokat, pedagógusokat. Így született meg a Kis Ferenc Emléktorna ötlete, melynek első, 2017-es évadját hagyományteremtőnek szánjuk. A sportnap időpontja május 6., a reggel 9 órától kezdődő verseny három sportágon belül zajlik egyszerre. Minden jelenlegi és volt évfolyam nevezhet kosár-, teremfoci-, valamint röplabdacsapatot. Ha mégsem sikerülne egy évfolyamnak felállítania az induláshoz szükséges keretlétszámot, összefoghat egy alatta vagy felette végzett évfolyam diákjaival. Mivel a három sportág párhuzamosan idő- és helyigényes is egyben, ezért a tornának a Nagyszombati úton található MLADOSŤ tornaterem ad otthont. A sportolókon kívül természetesen várjuk a lelkes szurkolókat is, a csapatoknak szükségük lesz a buzdításra, az idősebb korosztálynak mindenképp. Eddig nagyjából húsz csapat regisztrált vagy jelezte részvételi szándékát, a legnagyobb érdeklődés a kosárlabdát övezi. A részletes leírások és a szabályzatok a kfe.mtag.sk weboldalon és a facebook eseményfala alatt találhatóak.

A torna azonban csak egy része lesz a kivételes napnak. Este 19:00-kor minden sportolót, szervezőt és pedagógust vár a Pozsonyi MTAG étterme, ahol egy gálaest keretében átadásra kerül két emlékplakett is. Az első in memoriam emlékplakettet értelemszerűen Kis Ferenc kapja, a másik tulajdonosa pedig szintén, egy élő „dunauccás” legenda lesz. Hogy ki, az maradjon meglepetés.

Morvay Péter és Tóth Tibor, a torna szervezői 

Ajánló