Ahol kelet és nyugat kocsmái összeérnek

Köszönöm Istennek, hogy megismerhettem Bugár Bélát – mondta lelkendezve Andrej Danko, miután összeállt a jelenleg kormányzó koalíció. Az SNS elnöke nem csak elásta a képzeletbeli csatabárdot – ezzel a kijelentéssel egy tonna sódert is ráhalmozott egy képzeletbeli munkagéppel. De hogy viszonyulnak ehhez az egyszerű emberek? Gömörben és a Csallóközben is ez után kutattunk.

A gócsi kocsmában az ideológiák feleslegesek
Somogyi Tibor felvétele
Azoknak, akik a kampányidőszakon kívül a parlamentben ülnek, vagy azoknak, akik egy fővárosi szerkesztőségben nap mint nap a közélet útvesztőiben keresik a válaszokat a társadalom nagy kérdéseire, a politika stratégiák, koncepciók, kommunikációs fogások, botrányok, statisztikák és számok kusza halmaza. Ebben a környezetben, ahol sokszor elhanyagolható részletek kapnak túl nagy hangsúlyt, furcsának hat, hogy az új kormányban a legnagyobb egyetértésben ül egymás mellett a Híd és az SNS. A két párt, mely korábban egymás ideológiai ellenfele volt, és a másik emlegetése szitokszónak számított a választóik körében. 
 
A politikát végső soron – legalábbis a demokratikus társadalmakban így kéne lennie – azok az emberek alakítják, akik „kapálnak, ölnek, ölelnek, teszik, ami kell”. Ezért látogattunk el egy apró, eldugott gömöri szlovák faluba, Gócsra (Gočovo), ahol meglehetősen nagy arányban, több mint 40 százalékot besöpörve nyert a Szlovák Nemzeti Párt, és Kisudvarnokra, az ország egyik leggazdagabb falujába, ahol a Híd 60 százalék feletti eredménnyel vitte a pálmát a márciusi választásokon. Azt akartuk megtudni, hogy az egyszerű emberek, a polgármesterek, a lakosok vagy a kocsmák népe számára mit jelent ma ez a kormány, a fent emlegetett szövetség, vagy a szlovák–magyar együttélés kérdése.
 
Gócs
 
Gócson, ebben a 350 lelkes gömöri falucskában már az is érdekes, hogy a 67-es út mellett bújik meg a Gömör–Szepesi-érchegység egyik déli völgyében, Rozsnyótól északra. Dél körül érkezünk a községbe – és várunk dideregve, ugyanis a kocsma és a községi hivatal épülete még zárva van. A hideg levegőt fa füstje tölti meg, a falu kacskaringós utcáin egy lelket se látni, csak a főúton suhan át itt-ott egy autó. Körbenézünk tehát, de sokat nem kell gyalogolnunk – a központi terecskét a nagy evangélikus templom, a kultúrház, az óvoda, a kisbolt és a Gôšovská Keršma névre hallgató kocsma határolja. 50 méterrel beljebb a községi hivatal kockaépülete, valamint Jur Hronec, a falu nagy szülötte, a legismertebb szlovák matematikus és egyetemalapító felújított, emlékházzá alakított szülőháza áll. Böngésszük a hirdetőtáblát: a helyi asztalitenisz-csapat meccseinek szétírása, a testületi ülés meghívója és néhány plakát – egy gyárba is keresnek munkásokat, bruttó 3 eurós órabérért. A tábla üvegén két sasos SNS-matrica hirdeti a falu politikai hovatartozást.
 
Később megérkezik ebédszünetéről a községháza egyetlen dolgozója, Mária Duklesová, aki eleinte vonakodva válaszol kérdéseinkre – elvégre furcsa szerzetek vagyunk, magyar újságírók egy szlovák faluban –, de aztán megtörik a jég, és körbevezet minket az emlékházban, és beszélgetünk a faluról is. Elmondja, a község lakossága szép lassan fogy: a fiatalok elköltöznek a munka után, főleg külföldre. Az ő lánya is Németországban dolgozik ápolóként. „De azért aktívak vagyunk, négy polgári társulás is működik nálunk, az óvodába pedig 15 gyerek jár” – mondja. Nem panaszkodik, minden gond ellenére szerinte nyugodtan éldegélnek az emberek a faluban.
 
Több panasza van ugyanakkor Milan Mlynár polgármesternek. A közösség korai negyvenes éveiben járó vezetője már csaknem másfél évtizede áll a falu élén. Aktív SNS-es, a parlamenti választáson is elindult, sőt, a lista felső harmadában kapott helyet. „Több kormányt megértem már. Mikor a magyarok voltak pozícióban, ők Gömör magyar részén segítettek, minket elhanyagoltak. Aztán pedig, mikor a Smer jött, azt mondták: hisz a magyarok már segítettek Gömörön – és máshová fordultak. Velünk csak az SNS törődött” – mondja arra a kérdésre, miért épp az SNS. Elmondása szerint a nemzeti párt nemcsak a faluban, az egész járásban erősödik, már nyolc polgármesterük is van. „Régen én voltam az egyetlen” – teszi hozzá. „Azt mondták a helyiek, hogy pályázzak, és én pályáztam is. Felújítottuk a kultúrházat, itt van a szép emlékház. Az emberek látják, hogy a párt segített” – magyarázza. 
 

A kis gömöri faluban sommás véleményük van a kocsmajáróknak a politikáról
Somogyi Tibor felvétele
 
A jelenlegi kormánnyal nincs baja. „Ez volt az egyetlen lehetőség, látszott, hogy a többiekkel nem lehet kormányozni. Bélával lehet” – vélekedik. Ugyanakkor járási szinten szerinte egészen máshogy van minden. „A Smer és a Híd a járásban tanulhatna egy kis politikai kultúrát” – mondja felháborodottan a polgármester. Szerinte az SNS a régióban a két párt ellenzékét jelenti. Nagyon nem tetszik neki, hogy mikor a kormány Rozsnyón tartott kihelyezett ülést, egyetlen SNS-es polgármestert sem hívtak meg. Így aztán ő csábított le néhány kormánytisztviselőt Gócsra – Jur Hronec emlékházában ekkor járt Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter, és hozott magával államtitkárokat is. „Csak formális volt a találkozó, de legalább kezet fogtunk. Még csak nem is ebédeltek itt, Rozsnyón már ettek” – mondja.
 
A szlovák–magyar együttéléssel szerinte nincs gond, 2-3 magyar család Gócson is lakik. Elmondása szerint a nyelvhatár Betlérnél húzódik. Szavaiból kiderül, hiába Bugár és Danko barátsága, azért a régi beidegződések nem múlnak el nyomtalanul. „Itt mi már szlovákok vagyunk, de Rozsnyó sajnos már magyar város. Ott már tessék-prosímmal szólnak hozzánk a boltban, pedig fordítva kéne lennie. Hisz Szlovákiában élünk” – teszi hozzá.
 
Gócson megnyúlnak az árnyak, lassan a falura ereszkedik az este. Kinyit a kocsma is. Bent a tévében a Cobra 11 ki tudja, hányadik ismétlése fut, a fiatal pultos srác jó öreg zaccos kávét csinál nekünk. Mikor a politikáról kérdezném, azt mondja, ők ezzel nemigen foglalkoznak. „Szerintem az egész rendszert le kéne cserélni” – mondja, de nem túl nagy meggyőződéssel. Inkább visszatér a könyvéhez, amit épp olvas – vadászengedélyt szeretne szerezni, a kézikönyvet böngészi.
 
Az emberek csendesek – bejönnek, megisszák a sörüket és a felesüket, bámulják egy kicsit a tévét, és már mennek is. Nem így Sklenár úr, akiről látszik, a kocsma az ő domíniuma. Mellette barátja, Mlynár úr ül (sokakat hívnak így a faluban), hangosan beszélgetnek. Egyből kiszúrják a betolakodókat. „Hány éves vagy?” – kérdezik fotós kollégámat, és mikor Tibor válaszol, Sklenár úr lecsap.  "Te akkor még taknyos vagy, ugorj csak át egy félliteresért a boltba” – mondja. Egy ötvenest kap elő a tárcájából, Tibor pedig át is ugrik a kisboltba a vodkáért, ami a kocsma ura szerint otthonra lesz. Ez volt a jégtörő kör, odaülünk hozzájuk. Sklenár úr vaskos tájszólással beszél. „Azt írd meg, hogy itt nem lehet cigizni” – mondja, mikor megtudja, újságírók vagyunk. Gépszerelő volt a helyi szövetkezetben, most már nyugdíjas. A politikáról sommás a véleménye, nem igazán érdekli, meggyőződéses kommunistának vallja magát. Egyébként Ficóra szavazott.  "Kire másra” – kérdezi. Csendesebb társa, Mlynár úr azonban SNS-es. „Danko rendet tesz majd a parlamentben” – teszi hozzá. Nem osztja meg őket a nagypolitika, csak gyakorlati eszközként tekintenek rá, arra szavaznak, akitől remélhetnek valamit, az ideológiák és eszmék sokadlagosak és teljesen feleslegesek számukra. A nemzetiségi kérdések is hidegen hagyják őket, Bugár Béláról annyi a véleményük, hogy a Híd elnöke pont ugyanúgy néz ki, mint 1989-ben.
Sklenár úr végül engem is átküld a boltba egy laposüvegért, majd egy dobozos sört varázsol elő a kabátja zsebéből, és odaadja fotós kollégámnak. Ő vezet ugyanis, és nem ihatott velük, hát vigyen el valamit az útra...
 
Kisudvarnok
 
A Csallóköz ezen szeglete egészen más világ, mint a gömöri. Ezt már akkor érezni, mikor átautózunk a csillogó-villogó Dunaszerdahelyen. Kisudvarnok is ilyen, az ezer lakosú község 2013-ban az év faluja lett. És szép is. Minden jómódról árulkodik, és ahogy kora este begurulunk a községbe, innen-onnan a közelgő ünnepeket hirdetik a házak látványos égősorai – mint holmi amerikai kertvárosban.
Míg Gócs mellett csak egy rég bezárt bánya jelentette az ipart, Kisudvarnok mellett ipari park áll, ráadásul a mezőgazdaság is erős oldala a falunak. A szomszédban van az ország egyik leggazdagabbjának számító Dunaszerdahely, egy köpésre pedig Pozsony. Kerékpárút, kistérségi együttműködések sora, faluház, focipálya, műfüves sportpálya, játszóterek – ez mind az elmúlt másfél évtizedben épült ki. Kisudvarnok önkéntes tűzoltói ráadásul egy új tűzoltóautót is kaptak Robert Kaliňáktól és Bugár Bélától. Marczell Zoltánt, a hidas polgármestert sokan szeretik a faluban, melyet 1998 óta vezet. Jó kapcsolatot ápol a Híd vezetésével, melynek a Dunaszerdahelyi járásból több „nagyon erős embere” is van, maga a pártelnök is a járásban él. Marczell azonban korántsem nyilvánul meg olyan lelkesen közéleti kérdésekben, mint gócsi kollégája – vonakodásából úgy tűnik, ingoványos talajnak tartja a dolgot. Mikor arról kérdezzük, mi a véleménye a nagypolitikáról, a jelenlegi kormányról, Bugár Béla és Andrej Danko barátságáról és mindennek hatásáról a falura, azt mondja, erről inkább nem nyilatkozna. „Nem akarom levinni ezt a nagypolitika szintjére. Sok dolgunk van. Ha bármi másról kérdezne, például a projektjeinkről, nagyon szívesen válaszolok” – mondja. 
 
A politika a kocsmában sem vezértéma. Mikor kora este belépünk, kevesen ülnek bent, néhányan okostelefonjukba mélyednek. A sör ára a gócsi árakhoz mérhető, ám itt lehet dohányozni. A helyiek pedig a vodka helyett inkább borovicskát isznak.
 
Beszélgetőtársaimmal hiába is próbálom a politikára terelni a szót. „Itt csak este nyolc után szoktak politizálni” – mondja nevetve a pultnál ülő fiatalember, és ezzel mindenki egyetért a kocsmában. Egyedül a munkásruhába öltözött, a fiatal pultos lánnyal flörtölő Bugár úrral és egykori labdarúgó cimborájával lehet egy kicsit politizálni. Mikor megkérdezem, Bugár úr esetleg a Híd-elnök rokona-e, nevetve mondja, hogy akkor valószínűleg nem ennél az asztalnál ülne. Egyszer azonban festett a pártelnöknél. Aztán előveszi régebbi típusú telefonját, és a „politikánál jobb a hard rock” felkiáltással zenét kezd rajta keresni. 
 
Barátjából kicsit többet tudok kihúzni, de őt sem igazán izgatja, mi történik Pozsonyban. Elmondja, nagyon szeret a faluban élni. „Jó kis hely ez, nem mennék innen sehová” – mondja. Érdeklődik, honnan származom, majd mikor elárulom, hogy Komáromból, felderül az arca, és az ottani kocsmákról kérdezget. Egyetlen témával tudom megfogni, a focival. Azon belül is a DAC körüli dolgokkal, és kiderül, számára a dunaszerdahelyi csapat identitást, nagyon fontos kapcsot jelent – ahogy még rengeteg ember számára a környéken. A politika, a politikusok viselt dolgai, vagy holmi koalíciók semmit sem jelentenek. Csak a DAC jelent valamit. Majdnem mindent.
 
A komáromi betolakodó újdonságának varázsa szép lassan elpárolog, és én nem tehetek mást, csak beolvadok a kocsma látogatóinak tömegébe. Hallgatom egy kicsit, miről beszélgetnek: munkáról, üzleti ügyekről, hátfájdalomról, nőkről. A „legpolitikusabb” téma Andy Vajna, a magyarországi filmgyártás mindenhatója, de ő is csak úgy kerül szóba, hogy milyen öreg már, és milyen fiatal felesége van. Angolosan, csendben távozom a szerda esti idillből.
 
S arra gondolok, mivé lett a világ, hogy már a kocsmából is kivész a politika...
Címkék 

Ajánló