2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Apróhirdetési melléklet is a csütörtöki Új Szóban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

A pártok igyekeznek roma jelölteket is indítani a parlamenti választási listájukon, e közösség problémáinak megoldásával kapcsolatos elképzeléseik azonban általában felszínesek és közhelyesek. Utánanéztünk, melyik párt listáján és milyen programmal indulnak roma jelöltek.

Szerdán kezdődött és vasárnapig tart a 42. davosi Világgazdasági Fórum, amelyen több mint 2600 politikai és gazdasági vezető vesz részt. A találkozóról és az ellentüntetésekről lapunk gazdasági rovatában számolunk be.

Regionális híreink között beszámolunk arról, hogy a nagykaposi önkormányzat idén közel százezer eurót kíván a szociális szolgáltatásokra fordítani.
Kultúra rovatunkban a komáromi Jókai Színház új bemutatójáról olvashatnak, a társulat Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjátékát viszi színre, Görög László rendezésében: A darab női főszerepében Varsányi Marit láthatják, aki ezzel a szerepel búcsúzik a színháztól, a színésznő ugyanis nyugdíjba vonul. Nyilatkozott lapunknak Gürgen Vardanjan, Sebestyén Júlia világszerte ismert és két éve visszavonult műkorcsolyázó egykori edzője. Jelentkeznek Utazás és Iskola utca mellékleteink, és a Börze is. (sán, ú)

Címkék: