Horoszkóp szombatra
Kos (III. 21.–IV. 20.)
Lobbanékonyságával, indulatosságával nem ér el semmit. Most inkább jól meg kellene meggondolnia, hogy tulajdonképpen kitől mit vár el, és megfontolnia azt, hogy kinek mit is mond, mert a durva, arrogáns viselkedésével és beszédével nem fogja soha elérni, amit annyira szeretne.
Bika (IV. 21.–V. 21.)
Munkahelyén sajnos, áll a bál. Ez alkalommal azonban a megoldás az lenne, ha megbeszélné kollégáival a problémákat, és közösen próbálnának megoldást találni a kialakult helyzetre, és nem pedig egymás ellenében tovább élezni a feszültséget. Természetsen, ehhez mindkét félre szükség van!
Ikrek (V. 22.–VI. 21.)
Az utóbbi időben egyre féktelenebb, s ezáltal a balesetveszély is növekedhet. Sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie, ezért vegyen vissza az iramból. Balszerencse különben nemcsak a háztartásban érheti, de társas kapcsolataiban is. Főképp, ha flörtölni akar, mert egyhangúnak érzi a családi fészket.
Rák (VI. 22.–VII. 22.)
Elsősorban önnel van a probléma és nem az ön körül élőkkel. Annyira törekszik a sikerre, hogy közben semmi és senki más nem érdekli. Csak ne csodálkozna közben azon, hogy egyedül marad. Rokonai és barátai nem fordultak el öntől, csupán egyelőre elegük lett az állandó kifogásaiból.
Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)
Mostanában gyakran esik túlzásokba. Hamar magával ragadja a hév annak ellenére, hogy jelenleg józan és fegyelmezett viselkedésre lenne szüksége. Munkahelyén ennek ellenére sikeres lesz. A szerelem utoléri, csak nem szabad siettetnie a dolgot, mert akkor mindent elveszíthet.
Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)
Iróniával próbálja leplezni szorult helyzetét. Csakhogy ezzel a viselkedésével csak ront a dolgokon. Ilyen körülmények között azokra se számíthat, akik örömest segítenének önnek. A probléma abban van, hogy ön az álarcot nemcsak a munkahelyén viseli, de baráti társaságban, sőt, otthon is.
Mérleg (IX. 24.–X. 23.)
Mindenekelőtt egyedüllétre lenne szüksége, hogy feltöltődhessen energiával az új feladathoz, illetve, hogy rendezze érzéseit. Érdemes lenne számot vetnie eddigi életével, hogy a továbbiakban új úton indulhasson tovább. Bár nem azonnal, de még ebben a hónapban fordulatot vesz az élete.
Skorpió (X. 24.–XI. 22.)
Az utóbbi időszakban nyugtalan, nem találja a helyét sem otthon, sem a munkahelyén, mert sehol sem teheti azt, amit szeretne. Mindenkiben riválist lát, minden kicsiségen feldühödik, s mindent félreért. A terminust le fogja késni, ha így folytatja, s ez nem lesz előnyére a későbbiekben sem.
Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)
A munkahelyi feszültséget nem kellene fokoznia állandó elégedetlenkedéssel. Azonnal szeretne mindent megkapni, így előfordulhat, hogy két szék között, a földön találja magát. A magánélete is romokban hever, mert nem tud dönteni. Egy kapcsolat csak akkor lehet harmonikus, ha nemcsak elfogad, hanem ad is.
Bak (XII. 22.–I. 20.)
Az élet szinte valamennyi területén érvényesíteni tudja az akaratát. Sőt, néha olyan esetben is célt ér, amit eddig még mondani sem mert az ismerőseinek. Anyagilag biztonságban érezheti magát, s még az egyre keményebb gazdasági helyzetben is megtalálja a számításait. Csak így tovább!
Vízöntő (I. 21.–II. 19.)
Egyre több időre és energiára van szüksége szinte mindenhez. A népi bölcsesség szerint a rest kétszer fárad, ugyanis idejének a nagy részét azzal tölti, hogy magyarázkodjon, miért nem tudja megoldani az ügyeit. A vége az lesz, hogy kifut az időből, s marad a zűrzavar. S mindez egy új szerelem miatt.
Halak (II. 20.–III. 20.)
Az oly régen várt szerencse most önhöz pártolt. Itt a nagy alkalom, ne szalassza el! Feltehetően előnyös ajánlatot kap a napokban. Ideje, hogy elképzeléseit, terveit mások is megértsék. A háttérben zajló bonyodalom önnek kedvez. Persze csak akkor lesz sikeres, ha elébe megy az eseményeknek.




Hozzászólások (0):