Csütörtöki horoszkóp
Kos (III. 21.–IV. 19.)
Egy most induló projektről kiderül, sokkal több pénzbe és időbe kerül, mint amire számított. Bár továbbra is vonzónak tűnik a végeredmény, ha kiszámolja, mennyi a ráfordítás, rájön, nem nyer majd annyit a végén, hogy megérje.
Bika (IV. 20.–V. 19.)
A kapcsolatában jelenlévő egyenlőtlenségek mindkettőjüknek nehéz időszakot hoznak. Talán mert ön inkább a nagyvárosi nyüzsgést, míg párja a vidéki csendet szereti. Ha fontos a kapcsolata, kompromusszomat kell kötnie.
Ikrek (V. 20.–VI. 20.)
Olyan szorgalmasan dolgozik, és annyi dolgot akar egyszerre elvégezni, hogy úgy érzi, ha csak még egyetlen feladatot kap, összeomlik. Azért ez természetesen megtörténik: egy most vagy soha döntés elé állítják.
Rák (VI. 21.–VII. 21.)
Eljön-e egyszer a megfelelő alkalom, hogy az ember sordöntő változásokat kezdeményezzen a saját életében? Bár tudja, milyen fontos lenne váltani, nyomasztja annak lehetősége, hogy mindent tönkretehet.
Oroszlán (VII. 22.–VIII. 22.)
Az életben bármit tesz, akkor éri el legnagyobb sikereit, ha kilép a megszokott mederből, és egyéni, csak önre jellemző módszert választ. Amit épp most forgat a fejében, az minden biztonságos megfontolásnak ellentmond.
Szűz (VIII. 23.–IX. 21.)
Abban az irigylésreméltó életszakaszban van, mikor elvégezte minden feladatát, leküzdött minden felmerülő akadályt és bebizonyította a világnak igazát. Most nyugodtan hagyhatja, hogy elragadja a hév.
Mérleg (IX. 22.–X. 22.)
Sok új lehetőséget és kihasználható helyzetet kapott a sorstól. Nos, a hosszú előkészületi szakasz után az elkövetkezendő napokban más dolga nem lesz, mint hogy kiválogassa a menüből, melyik a legkedvesebb a szívének.
Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
Az utóbbi időben a körülmények folyamatos védekezésre kényszerítették. Folyton a jelenlegi pozícióját kellett féltenie és felkészülni a legrosszabbra. Most végre lassan, de biztosan pozitív folyamatok indulnak el a munkahelyén.
Nyilas (XI. 22.–XII. 20.)
Régóta dédelget egy álmot, amelyről azt hitte, sosem válik valóra. Az az időszak már tovaszállt, és tudja, az idő kerekét nem forgathatja vissza. Csakhogy a történelem sokszor ismétli önmagát, és a lehetőség most újra felbukkan az életében.
Bak (XII. 21.–I. 19.)
Az elkövetkezendő néhány hét lesz az év legsikeresebb időszaka a munkahelyén, mégis meglehetősen unalmasnak és kiszámíthatónak érzi az egészet. A siker szinte biztosra vehető.
Vízöntő (I. 20.–II. 17.)
Hozzászokott, hogy úgy szervezze az életét, ahogy jólesik, minden egyes részlet a logikus helyére kerüljön. Viszont mikor partnerével megpróbálják szorosabbra fűzni a kapcsolatukat, megdöbbentő életmódbeli különbségekbe ütköznek.
Halak (II. 18.–III. 20.)
A kapcsolat, amely ártatlan telefonos flörtölésnek indult, hamarosan komolyabbra fordul, leginkább azért, mert ön nem jól viseli, ha az aktuális játékban épp nem nyerésre áll. Vigyázat, nehogy „megégesse” magát!




Hozzászólások (0):