Horoszkóp keddre
Kos (III. 21.–IV. 19.)
Mostanában elmosódnak a határok a magánélete és a karrierje között. Ezt az is okozhatja, hogy olyasvalakivel kell együtt dolgoznia, akihez korábban érzelmi szálak fűzték. Úgy tűnik, még egyikük sem lépett túl a dolgon.
Bika (IV. 20.–V. 19.)
Jelenlegi patnerével nagyon kellemesen töltik az időt – a probléma éppen ebben rejlik. Elérkezett az a pont, amikor el kell dönteniük, megelégszenek-e ennyivel, vagy megpróbálják elmélyíteni a kapcsolatukat.
Ikrek (V. 20.–VI. 20.)
Kivételesen jó állásajánlattal környékezik meg. Alig telt néhány hét azóta, hogy munkahelyén előléptették, ezért aggódik, hogy ha elfogadja az új ajánlatot, úgy tűnik majd, hogy nem elég elkötelezett és kitartó.
Rák (VI. 21.–VII. 21.)
Régóta tartó vitasorozat miatt kritikus ponthoz érkezik a kapcsolata. Noha apró dolgokról vitatkoznak partnerével, aki emiatt nem is érti a helyzetet, valójában már jó ideje a tisztelet, a megbecsülés állnak a középpontban.
Oroszlán (VII. 22.–VIII. 22.)
A munkahelyén nagy nyomás nehezedik önre, amit csak tetéznek saját, önmagával szemben támasztott elvárásai. Úgy érzi, bármennyire is igyekszik, nem fejlődik. Ebben azonban téved. Legyen bizakodóbb!
Szűz (VIII. 23.–IX. 21.)
Egyáltalán nem jellemző önre, hogy viharos és kockázatos kalandokba bocsátkozzon. Most azonban környezete és saját maga legnagyobb meglepetésére megmutatja az eddig lelke mélyén szunnyadó kalandort.
Mérleg (IX. 22.–X. 22.)
Új lendülettel veti bele magát eddigi munkájába, és ezzel megalapozza a karrierjét. Nem érti, mi idézte elő a változást, hiszen ugyanazt a munkát végzi. Most úgy érzi, megbecsülik a munkáját, kikérik a véleményét fontos kérdésekben is.
Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
Ha már régóta nem működik a kapcsolata, miért nem szakítanak? Mert akkor semmi sem maradna abból, amibe rengeteg érzelmet, időt és energiát fektetett. Bár az a legkényelmesebb megoldás, ha minden marad a régiben!
Nyilas (XI. 22.–XII. 20.)
Vannak jegyek, amelynek szülöttei előbb cselekszenek, és utána gondolkodnak, a Nyilas épp fordítva működik. Ameddig nincs teljesen biztos képe arról, mit szeretne, addig nem lép. De ha már döntött, akkor azt véghez is viszi!
Bak (XII. 21.–I. 19.)
Ha régi szerelme az ön jelenlétében új partnerével henceg, ön általában udvariasan elmosolyodik, és továbbra is a saját életével foglalkozik. Most azonban képtelen tovább eljátszani, hogy hidegen hagyják az események.
Vízöntő (I. 20.–II. 17.)
Az egyéniség külső és belső jegyekből áll össze, és mindkét komponens fontos. Ha valóban szeretne megváltozni, akkor nem elég, ha csak a külsejét, az öltözködését változtatja meg. Belülről haladjon kifelé!
Halak (II. 18.–III. 20.)
Halat fogni nem könnyű dolog, de még nehezebb a hálóban vergődő halat beemelni a csónakba. A sikamlós állat könnyen kicsúszik a halász kezéből. A Halak jegy szülötteivel is könnyen így járhatnak a többiek.




Hozzászólások (0):