Pénteki horoszkóp
Kos (III. 21.–IV. 19.)
Egy váratlanul kedvező lehetőségnek köszönhetően most bármit megtehet – ugyanakkor legalább egymillió mentséget talál, hogy miért maradjon tétlen, így ez a fantasztikus időszak könnyedén elúszhat teljesítmény nélkül.
Bika (IV. 20.–V. 19.)
Kezdi elveszteni a türelmét párkapcsolatában, mert hiába próbál némi előrelépést elérni, nem sikerül. Most két fontos esemény is várható: végre elmondhatja, mi nyomja a lelkét, majd a végső döntést is meg kell hoznia.
Ikrek (V. 20.–VI. 20.)
Nem titok, hogy ha előrébb akar jutni, a megfelelő emberekkel kell barátkoznia. A karrierlehetőség tálcán érkezik, és bár önt egyenlőre jobban érdeklik az anyagiak, mint az elvégzendő munka, jó lesz ha új ismeretségekre tesz szert.
Rák (VI. 21.–VII. 21.)
A kapkodás és a mohóság általában nem jellemző önre, de családja jelenléte sokkal határozottabb hozzáállásra sarkallja, jóval türelmetlenebbé teszi. Ezt leginkább a magánéletében érzi majd meg.
Oroszlán (VII. 22.–VIII. 22.)
Ebben a dologban magára marad. Családja és barátai is ellenzik a terveit, kollégái pedig megbízhatatlannak bizonyulnak. Rádöbben, csak magára számíthat. Mutassa meg nekik, hogy képes egyedül is megvalósítani elképzelését!
Szűz (VIII. 23.–IX. 21.)
Úgy érzi, jelenlegi pozíciójában mindent elért már, amit lehetett. A kötelességtudata túlságosan erős ahhoz, hogy csak úgy tovább álljon, de minden amellett szól, hogy ne maradjon mostani helyén.
Mérleg (IX. 22.–X. 22.)
Ön egy kapcsolat elején általában olyan erőbedobással indít, hogy az mindenképp lenyűgözze partnerét. A módszer működik – ezért is csinálja –, ugyanakkor így később jelentős hátrányt kell ledolgoznia. Biztos jó a módszere?
Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
Magánéletében keresztúthoz érkezett. A kapcsolat elmélyítése érzelmi és anyagi ráfordítást is igényel, és nem biztos benne, hogy valóban ezt akarja. Nem könnyű döntés, és elvileg nem is kellene gyorsan meghoznia.
Nyilas (XI. 22.–XII. 20.)
Meglehetősen ellaposodott élete egyik jelentős területe, de érkezik a felmentő sereg egy új ajánlat képében. Csakhogy bármilyen csábító a lehetőség, nem járna jól vele, mert a kezdeményezés hamar befuccsol.
Bak (XII. 21.–I. 19.)
Remélte, hogy a gondos tervezés, az elhivatottság és a kemény munka meghozza majd gyümölcsét, de minden igyekezete kevésnek bizonyul. Jelentős űr tátong álmai pozíciója és a valóság között. Mégse adja fel!
Vízöntő (I. 20.–II. 17.)
Ha valaha sportolt csapatban, ön is tudja, hogy az a legjobb alkalom a támadásra, mikor az ellenfél figyelme egy pillanatra kihagy. Egy elszalasztott álláslehetőség most újra képbe kerül. Ne habozzon!
Halak (II. 18.–III. 20.)
Már szinte belenyugodott, hogy örökre álomkép marad, mikor talál valakit, akinek ugyanez a legféltettebb vágya. Hirtelen az egész több lesz, mint romantikus elképzelés: valóra válik egy álom.




Hozzászólások (0):