2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Szlovákiai szakértők vizsgálják a csernobili térség növényeit

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Szlovákiai szakértők növényeket vizsgálnak az ukrajnai Csernobil atomreaktorának körzetében, ahol az eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófa történt 1986-ban.

Azt akarják megállapítani, hogyan tudnak megbirkózni a növények a nagymennyiségű sugárzással - írta pénteki számában a Sme szlovák napilap.
"Egy évvel a szerencsétlenség után csak kipusztult fák voltak a reaktor környékén, amelyeket nagy mennyiségű radioaktív sugárzás ért. Most, 24 évvel a katasztrófa után a növényeknek már sikerült alkalmazkodniuk a szennyezett körülmények közötti élethez" - mondta Martin Hajduch, a Szlovák Tudományos Akadémia kutatócsoportjának vezetője.
A szakértők szóját ültettek az atomerőmű 5-100 kilométeres körzetén belül, és összehasonlították a növények által - a szennyezett illetve tiszta termőföldben - termelt fehérjék mennyiségét és fajtáját.
Vizsgálataikból kiderült, hogy azok a növények, amelyek szennyezett talajban gyökereztek, egy bizonyos fehérjéből többet termelnek. Ez igazolja azt a korábbi megállapítást, mely szerint a növények védik magvaikat a radioaktivitástól.
A kutatást eddig szóján és lenen végezték el. Most a szakemberek azt tervezik, hogy megvizsgálnak más növényeket is, például az árpát.
A New Scientist tudományos folyóiratban közölt cikkük szerint a kutatás eredménye felhasználható a szennyezett talaj megtisztítására. A növények ugyanis egyszerűen elszívják a radioaktivitást a talajból - vélik a szakemberek. 
A kutatás segíthet kideríteni azt is, mely növények képesek ellenállni a kozmikus sugárzásnak és melyeket lehetne termeszteni a világűrben.